2021.08.31. 11:31
Ámokfutó gyújtogató garázdálkodik, rettegnek a helyiek
Többen azt állítják, hogy a gyújtogató nem először csapott le, és a helyiek rettegnek attól, mikor kerül sor a következő alkalomra.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Egy bükkszentkereszti nő tette közzé a videót, melyen egy tanya lángokban áll. Mint ahogy a bejegyzésből kiderül,
a tanyát állítása szerint szánt szándékkal valaki felgyújtott, az égő épületegyüttesből pedig a nő 15 éves fia hajtotta ki nagyapja 92 bárányát, hogy azok ne vesszenek oda.
A Borsodi hír beszámolója alapján július végén is történt egy gyújtogatás a környéken, akkor a Bükki Lovasparkot szemelte ki az ámokfutó, aki azóta sem tétlenkedik, hiszen augusztus hónapban már háromszor keserítette meg a helyiek életét – írja a tenyek.hu.
Bulvár-celeb
- Fordulat Madeleine McCann ügyében: hamarosan lezárulhat a nyomozás
- Végre hírt adott magáról: így van most a Nemzetiben megsérült színésznő
- Kevesen tudják ezt a dolgot Ördög Nóráról, őszinte vallomást tett
- Úgy tűnik, két év után sem rendeződött Janicsák Veca és volt férje kapcsolata
- Így dönthető el a tünetek alapján, hogy Coviddal vagy influenzával küzd