Embertelen, amit tett

2022.03.05. 08:20

Bottal verte agyon kétéves nevelt gyermekét egy férfi, videóra vette rémtettét

Az agresszív mostohaapát nem hatotta meg az ártatlan kicsi sírása.

Jogerősen 18 év fegyházra ítélte az élettársa kétéves gyermekét agyonverő férfit a Fővárosi Ítélőtábla  – tudatta a bíróság honlapján közleményben.

A Fővárosi Törvényszék tavaly májusban kihirdetett elsőfokú ítélete szerint a vádlott 2017-ben létesített élettársi kapcsolatot a gyermek édesanyjával, és attól kezdve együtt nevelték a kicsit.

A bűncselekmény napján, 2018. január 24-én az anya dolgozni ment és gyermekét a vádlottra bízta. 

A férfi végig a gyermekkel volt a lakásban, és a délelőtt folyamán ismeretlen okból többször bántalmazta a felügyeletére bízott sértettet. Egy botszerű eszközzel több testrészén, egyebek mellett a szeméremtájékán is megütötte a gyermeket, aki ennek következtében legalább 47 rendbeli zúzódást szenvedett és elvesztette az eszméletét. A vádlott barátja értesítette a mentőket, akik újraélesztették és kórházba szállították a gyermeket, de ott már nem tudták megmenteni.

Az első fokon eljáró törvényszék tavaly májusban különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte 18 év fegyházra a vádlottat azzal, hogy leghamarabb büntetése kétharmad részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. A vádlott és védője fellebbezett, így került másodfokon az ítélőtáblára az ügy.

A tábla szerdán meghozott másodfokú döntésének indoklása szerint a törvényszék helyesen állapította meg, hogy a vádlott akkor, amikor a kétéves gyermek számára elfogadhatóan viselkedett, gondoskodó apa volt, de az általa hisztiként jellemzett konfliktushelyzet rendszerint agressziót váltott ki belőle. Ilyen esetekben már korábban is többször előfordult, hogy bántalmazta a kicsit.

A bűncselekményről a vádlott telefonjával készített felvételből kiderült a férfi agresszivitása, indulatos magatartása: durván, trágár szavakkal próbálta a súlyos neurológiai tüneteket mutató gyermeket magához téríteni. Megragadta és több esetben olyan erővel rázta meg törékeny kis testét, ami kiváltotta a shaken baby szindrómának is nevezett tünetegyüttest.

 Az elkövetés körülményeiből egyértelműen következik, hogy a vádlott a sértett halálába belenyugodott, felismerve a gyermek súlyos állapotát, a már haldokló kiskorú mellett durva, trágár kifejezések kíséretében leginkább azért aggódott, hogy a szomszédok esetleg meghallják a sértett sírását, nyöszörgését, és megjelennek a lakásnál.

A tábla rámutatott arra is, hogy az első fokon kiszabott 18 év fegyház korántsem eltúlzott, ám ügyészi fellebbezés hiányában másodfokon már nem súlyosítható, így azt a Fővárosi Ítélőtábla lényegében helybenhagyta és jogerőre emelte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában