Forma-1

2020.07.16. 16:00

A Williams tesztpilótája még sehol nem tapasztalta a magyar motorsportban látottakat

Roy Nissany, a Forma-1-es istálló Magyarországon nevelkedett izraeli tesztversenyzője szerint a magyar motorsport lüktet és él.

A 25 éves pilóta – aki a Forma-2-es világbajnoki sorozatban versenyez ebben a szezonban – az M1 aktuális csatornának adott interjút. Ebben úgy fogalmazott, hogy

a magyar autó- és motorsport erős gyökerekkel és támogatottsággal rendelkezik,

ez a sportági kultúra pedig a pályafutásának kezdeti szakaszában neki is nagy lökést adott.

„Kecskeméten kezdtem el gokartozni, az első formaautós tapasztalataimat pedig a Hungaroringen szereztem, ezért ezer szállal kötődöm Magyarországhoz és az itteni autósportos tradíciókhoz” – mondta Nissany, aki az elmúlt két hétvégén rendezett Forma-2-es első és második fordulóról azt mondta, a futamokon nem volt igazán szerencséje, de összességében jó volt a tempója, amit bizonyít, hogy kétszer futotta meg a leggyorsabb kört a Red Bull Ringen.

Az izraeli versenyző elárulta, nagy a különbség az F2-es és az F1-es autó között, különösen technológiai szempontból, ezért amikor az egyik autóból át kell ülni a másikba, akkor a pilótának fejben át kell váltania.

„Jelenleg úgy tűnik, hogy ha a körülmények lehetővé teszik, akkor Barcelonában, a Spanyol Nagydíj első szabadedzésén tudom majd vezetni a Forma-1-es Williamst,

a további lehetőségeimet pedig a most is kialakulóban lévő versenynaptár határozza majd meg” – mondta Nissany.

Hozzátette, a Williams istálló oxfordi központjában nagyon sokat dolgozik a csapat saját szimulátorában, ahol a tervezett aerodinamikai és más fejlesztéseket teszteli, és ad ezek működéséről visszajelzéseket a mérnököknek.

A 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj – zárt kapuk mögött – vasárnap 15.10 órakor rajtol, a Forma-2-esek első futama szombaton 16.45-kor, a második versenye pedig vasárnap 11.10-kor lesz a Hungaroringen. Az M4 Sport a teljes versenyhétvégét élőben közvetíti.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában