bizalom

2020.09.02. 17:15

Marad pozíciójában az öttusaszövetség elnöke

Továbbra is Bretz Gyula irányítja a Magyar Öttusa Szövetséget (MÖSZ), miután a szervezet szerdai közgyűlésén újabb négy évre őt választották meg elnöknek.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban tartott tisztújításon az elnöki posztra egyedüli jelölt volt, és a lehetséges 40 szavazatból 39 érvényes támogató voksot kapott.

A 80 éves Bretz Gyula versenyzőként, klubvezetőként és nemzetközi szövetségi pozícióiban hatvannégy éve tevékenykedik a sportágban.

Először 2016 decemberében választották meg a magyar szövetség elnökévé.

„Versenyzőcentrikus sportágat ígértem négy éve, amit a versenyzői bizottsággal részben sikerült megvalósítani.

Azt ígérem, hogy amiben a versenyzők hiányt éreznek, megpróbáljuk teljesíteni, igyekszünk partnerek lenni. A sportágban nincs helye a széthúzásnak”

- mondta az újraválasztott Bretz Gyula.

Az általános alelnöki posztra az egyformán olimpiai, világ- és Európa-bajnok Mizsér Attila és Vörös Zsuzsanna volt jelölt. A választás előtt Mizsér felolvasta nyílt levelét, melyben megköszönte a bizalmat azoknak, akik jelölték őt. Ugyanakkor elkeseredettségét fejezte ki a sportág állapota miatt – mint mondta, a jobbító ötleteit semmibe vették -, valamint amiatt „a rágalomhadjárat miatt, ami személye ellen indult”, és visszalépett az alelnöki jelöléstől. Ugyanakkor üzent a versenyzőknek: „csináljatok újra aranyérmes magyar öttusát”.

Ez után a magyar női öttusázás egyedüli olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsanna a 40 lehetséges szavazatból 33-at kapott.

Az alelnöki posztra jelöltek bemutatkozásakor Simicskó István korábbi sportért felelős államtitkár, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke megtisztelőnek nevezte a jelölését. Mint mondta, ha „összefog az öttusacsalád, csodákat lehet tenni”, majd hozzátette, érzi a feszültséget, de nem érti a széthúzás okát. Hangsúlyozta, közös nevezőre kell törekedni, és azt ígérte, alelnökké választása esetén ezért fog tevékenykedni.

Ezt követően 39 voksot kapott, és alelnök lett még 31 szavazattal Andrási Péter, aki az elmúlt időszakban is betöltötte ezt a posztot.

A tisztújítás előtt a MÖSZ az évi rendes közgyűlését is megtartotta, melyen a küldöttek elfogadták a beszámolókat, jelentéseket. Azzal kapcsolatban azonban nem alakult ki egyetértés, hogy a szövetség vezetőségének megválasztását meg lehet-e egyáltalán tartani.

A napirendi pontok megszavazása előtt a versenyzőként világbajnok Hanzély Ákos azt kérte, tartsák meg az éves rendes közgyűlést, de a harmadik pontot, a tisztújítást halasszák el. Javaslatát azzal indokolta, hogy az utóbbi időben klikkesedés, vádaskodás, üzengetés indult el arról, melyik tagszervezet hány fővel szavazhat, ráadásul szerinte az alapszabály nem is ad lehetőséget jogszerű választásra. Ebből idézte azt a pontot, amely olimpiai ciklusokat említ, az alapján határozza meg a tisztújító közgyűlés összehívását, illetve a tagszervezetek szavazati számát, és ez ellentétben áll egy újonnan hozott delegálási szabállyal. A tokiói játékok halasztására utalva megjegyezte: az olimpiai ciklus még nem ért véget. Végül ebben a helyzetben a jegyzőkönyv-hitelesítői megbízást nem vállalta el.

Csatlakozott hozzá az ugyancsak világbajnok, civilben jogász Tibolya Péter, aki hangsúlyozta, több jogász szerint jogszerűtlen lenne a választás, amelynek eredménye így bíróságon megtámadható, és ha ez megtörténik, a szövetség működésképtelenné válik.

A szövetség jogásza a felvetésekre úgy reagált, hogy tíz nappal a közgyűlés előtt kellett volna benyújtani a napirendtől való eltérés indítványozását.

Gallai István főtitkár szakmai beszámolójában felidézte a tavalyi budapesti világbajnokság sikeres megrendezését, és szólt arról, hogy létesítmények terén nem tudtak előrelépni, a vágyott öttusacentrum még mindig nem áll rendelkezésre.

Forrás: MTI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában