2023.04.04. 07:00
Nem jutott be a Sztárban Sztár döntőjébe Trap kapitány
Trap kapitány a döntő előtt esett ki a Sztárban Sztárból. Fotó: TV2
A döntő előtt kiesett a Sztárban Sztár című showműsorból Trap kapitány. Pedig a Tha Shudras szegedi frontembere a vasárnapi elődöntőben ismét nagyot alakított. Első produkcióként a Måneskin nevű olasz együttes frontemberének bőrébe bújt. Ezt a produkcióját a zsűri nem értékelte maximális pontra, hárman is csak 9 pontot adtak neki, Kökény Attila azonban megkérte a nézőket, hogy küldjenek több voksot erre a tehetséges énekesre, hiszen már adások óta látszott, hogy neki van a legkevésbé erős szavazóbázisa.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/04/fNrSuOn2MCGPhhANHwlwzxpD1xBg-yGWsDlL508Wh0M/fit/853/1280/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlN2IyZDBjOWQ0MDRmODliNTA3ZmM3ZDg2MDc1ZjRi.jpg)
A második körben minden versenyző szabadon választhatott, mit szeretne énekelni. Trap kapitány magasra tette saját maga számára a lécet: Karády Katalin Szomorú vasárnap című számával érkezett. Mint fogalmazott, örül, hogy olyan dalt énekelhet, amelynek van mondanivalója. És bár a zsűri egyöntetű véleménye szerint a maszkmesterek most nem alakították át látványosan, ez nem vont le a produkció értékéből, amelynek előadásmódja nem volt paródia, sőt kifejezetten átütőre sikerült.
A maximális pont sem volt elég azonba ahhoz, hogy Valkusz Milánnal holtversenyben ne az utolsó helyről várja a végső döntést. Schoblocher Barbara állt még mellettük, a zsűri végül őt mentette meg. A nézői szavazatok pedig a ValMar duó tagjának kedveztek, és bár Valkusz még fel is ajánlotta, hogy inkább ő távozik a műsorból, mivel erre nem volt lehetőség, Trap kapitány számára ért véget egy héttel a finálé előtt a verseny.
Szegedi hírek
- Négy településre megy el a kormányablakbusz
- Lótusznapokon várják a látogatókat a szegedi egyetemi füvészkertben
- Három hétig Szeged volt az ország fővárosa
- A zenei vezető a Rebecca produkció láthatatlan motorja
- Egy Csongrád-Csanád vármegyei fagylaltozóban megtiltották a fagylaltkészítést