2020.01.06. 10:00
Télen árvácska és díszkáposzta díszíti a köztereket
Ha nem fedi hó a földet, látjuk, hogy télen sem üresek a köztéri virágágyások. Az árvácska és a díszkáposzta a jellemző, de magánkertekben többféle növény is nyílik ilyenkor.
Az árvácska az enyhe, hómentes teleken folyamatosan virágzik. A köztéri ágyásokban jól érzi magát a növény. Fotó: KUKLIS ISTVÁN
Tavaly áprilisban foglalkoztunk a szegedi közterek virágosításával, akkor kiderült, hogy ami tavasszal virágba borul, annak egy részét már ősszel elültetik az ágyásokban. Minden évben 90-100 ezer darab egynyári, 50 ezer kétnyári és 25 ezer hagymás növényt ültetnek ki Szeged köztereire, 3600 négyzetméternyi virágfelületet gondoznak, áll a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. honlapján.
A télre nem mint a virágosítás fő szezonjára gondolunk, pedig ilyenkor látunk színfoltokat, amikor nem fedi a földet hótakaró. Német árvácskákat nevel Ópusztaszer – írtuk október végén: a virágok egészen tavaszig díszítik majd a települést. Az árvácskák Szegeden is jól érzik magukat a köztéri virágágyásokban, a növény enyhe, hómentes teleken folyamatosan virágzik. A virágja és a levele is ehető.
November elején kerültek ki az ágyásokba Szegeden a díszkáposzták is. A látványos, hidegtűrő növényből jutott többek között a Széchenyi térre és a Bécsi körútra is. Manapság már nem jellemző, hogy a terek virágágyásaiból lopjanak, az előfordul, hogy a telepített nagy virágládákból elvisznek növényeket, mondta áprilisi cikkünkben Makrai László, a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. Most azonban kibontakozott egy kisebb kommentháború az egyik Szegeddel foglalkozó Facebook-oldalon, ugyanis egy ágyásból eltűnt három díszkáposzta, amit a posztoló az egyik közeli erkélyen vélt felfedezni. Nincs rajta vonalkód – hívták fel a figyelmét, nem lehet tudni, ugyanazok-e a káposzták, mint amik eltűntek.
A díszkáposzta kétnyári, a levelével díszít, amelyek még mínusz 10-15 foknál is óvják a rügyeket. Csak tényleg nagyon kemény hidegben fagy el, levelei ehetőek, nemcsak díszítésre jók, hanem főzeléknek, savanyúságnak is.
Közterületeken nem, de magánkertekben lehet látni olykor a fekete hunyort, ez a látványos virág decembertől márciusig nyílik, ahogy a sárga színű téli jázmin is. A rózsás bangita januárban is kivirágzik, a dérbabér pedig bimbóival díszít a hideg időszakban.