Otthon is gyakorolnak

2020.11.29. 14:27

A Forgatós Táncegyüttes tehetsége várja a lájkokat

A Forgatós Táncegyüttesben a járványhelyzet ellenére sem állt meg az élet, naponta gyakorolnak Doktor László tanítványai. A tagoknak online küldik a feladatokat, így jelenleg otthon csiszolhatják tánctudásukat. Egyikük produkciója még versenyben van egy rangos verseny döntőjében, szavazni lehet gyönyörű táncára.

Tóth A. Péter

Fotó: Majnik foto

– Táncegyüttesünk 5 párosa vett részt októberben Kecskeméten egy rangos szólótáncversenyen – mondta lapunknak Doktor László művészeti vezető. Hozzátette, szépen szerepeltek a gyerekek, a megmérettetés olyan fajsúlyos, mint a felnőttek aranysarkantyú-versenye.

Szigorú szakmai zsűri

Az őszi, regionális verseny célja az volt, hogy fórumot te­remtsen a gyermek néptáncosoknak, akik számot adhattak eredeti néptáncismeretükről és előadásmódjukról. A versenyre 9-től 15 éves korig lehetett je­lentkezni 3 korcsoportban, és végül ötvenöten mutatták be produkciójukat.

Majnik foto

– A táncosokat kiváló szakmai zsűri értékelte: Sikentáncz Szilveszter, az Örökség Nemzeti Gyermek és Ifjúsági Népművészeti Egyesület elnöke, néptáncpedagógus, koreográfus, Farkas Lilla néptáncpedagógus, Aranygyöngyös táncos, valamint Busai Norbert néptáncpedagógus, koreográfus – sorolta Doktor László.

Taroltak a makóiak

A Forgatós Táncegyüttes a versenyen 5 párossal 3 korosztályban képviselte magát. Nagyszerű eredmények születtek: Lipták Fedóra, Szilágyi Kenese, a Horváth Boglárka, Horváth Bulcsú, Kiss Csenge, Zsótér Dorka, Császár Adrienn és Szabó Luca Boglárka mindannyian arany minősítést kaptak. A Dodsa Gabriella és Szabó Villő páros bronz minősítést szerzett. Felkészítő tanáraik Doktor László és Doktor-Bagaméri Andrea voltak.

Majnik foto

Lájkokkal segíthetünk

– Szilágyi Kenese még versenyben van a Budapest Bartók Táncegyüttes által szervezett, nemzetközi legényes vetélkedésben. Tízéves büszkeségünk A te lábad fűzfavessző elnvezésű versenyben palatkai korcsost és sűrű magyart adott elő, a produkcióról filmfelvétel készült. Közönségszavazattal is lehet a versenyzőket jutalmazni, ezt a Budapest Bartók Táncegyüttes Facebook-olda­lán december 5-ig lehet a vi­deóra adott lájkkal megtenni – mondta a tánctanár. Hozzátette, Kenese három éve táncol náluk, nagy tehetség, eddig mindenhol a legmagasabb, arany minősítést kapta.

Szilágyi Kenese még versenyben van. Majnik foto

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában