Azért így is sok még a korlátozás a COVID19 miatt

2021.03.27. 10:27

Az aranyóra a járvány ellenére is biztosított

Tartsanak hírdiétát, és inkább a mentális egészségükre, a belső világukra koncentráljanak a várandósok – javasolta előadásán Puroszné Nagy Magdolna perinatális tanácsadó. Elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt csak egy ember kísérhet a szülésben, választani kell az édes­apa és a dúla közül.

Kiss anna

A várandósoknak érdemes a mentális egészségükre koncentrálniuk. Illusztráció: Makovics Kornél/MW

Fotó: Makovics Kornél

Bár a koronavírus miatt most nem lehet látogatni a kismamákat a szegedi Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán sem, de továbbra is lehetőség van arra, hogy a szülést követő egy órát, vagyis az aranyórát együtt töltse az édesanya és gyermeke az édesapával közösen – ez hangzott el a Korábban Érkeztem Alapítvány előadásán.

Tematikus beszélgetést indított ugyanis az alapítvány, ezzel szeretnének segíteni a várandósoknak és az édesanyáknak a járványhelyzet alatt, hogy választ kapjanak a felmerülő kérdéseikre. Első alkalommal Puroszné Nagy Magdolna perinatális tanácsadót és dúlát kérdezte az alapítvány létrehozója, Rádi Katalin arról, hogy a koronavírus alatt hogyan zajlik a szülés, milyen segítséget kapnak a gyermeket váró nők.

A várandósoknak érdemes a mentális egészségükre koncentrálniuk.
Illusztráció: Makovics Kornél/MW

Kiderült, a legtöbb kismama a bizonytalanságtól és a tervezhetetlenségtől tart most,

hiszen nem tudják, hogy amikor világra hozzák a gyermeküket, akkor lesz-e egyáltalán lehetőségük arra, hogy szülészt válasszanak, kísérheti-e őket valaki a szülésben. Puroszné Nagy Magdolna elmondta, most csak egy ember lehet ott a leendő édesanyával, így választania kell a pároknak, hogy az édesapa vagy a dúla legyen jelen.

Hozzátette, emellett a harmadik hullám is félelmet kelt bennük, mert már több olyan hírt lehetett hallani, hogy kis­­mamákat betegített meg a vírus.

Ugyanakkor a szakember azt kérte a várandósoktól, hogy tartsanak hírdiétát, és a sok rémisztő információ olvasgatása helyett a belső világukat erősítsék, és koncentráljanak a mentális egészségre. Elmondta, érdemes közössége­ket is keresni, ezt most leginkább online lehet megtenni.

Beszámolt arról is, hogy az alapítvány perinatális ta­nácsadójaként egyórás se­­gítő be­­szélgetéseket tart a vá­­ran­dó­­­soknak, akik ezáltal egy pszichés érzelmi támaszt kapnak, hiszen mindenféle problémát megoszthatnak vele, a megoldáshoz pedig segítséget kapnak. Ezt öt alkalommal le­­het ingyenesen kihasználni.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában