Pekingbe készül egyetemre

2021.03.11. 19:30

Óvodás kora óta Kínába készül Lili

Óvodásként szeretett bele a kínai kultúrába Szentesi-Tóth Lili, már akkor eldöntötte, egyszer eljut oda. Negyedik éve tanulja a nyelvet, három nyelvvizsgát már letett és immár arra készül tudatosan, hogy a távoli országban fog élni és dolgozni.

Timár Kriszta

Négy év alatt három nyelvvizsgát tett már le kínai nyelvből Lili, aki az egzotikus országban szeretne egyetemre járni, majd állatorvosként dolgozni. Fotó: Török János

Fotó: Torok Janos

Bár azt mondják, a kínai az egyik legnehezebb nyelv, Szentesi-Tóth Lili ezzel nem ért egyet. Még csak negyedik éve tanulja, de 14 évesen már van három nyelvvizsgája és bekerült azon kevés diák közé, akik lehetőséget kaptak arra, hogy a kínai-magyar kéttannyelvű gimnáziumban szóbeli felvételi vizsgát tehessenek. Bízik benne, hogy szeptembertől ott tanulhat tovább, mert amióta megismerkedett a nyelvvel, feltett szándéka, hogy érettségi után a távoli országban kezdje meg felnőtt életét.

– Már óvodás koromban megtetszett az a különleges világ, ami Kínára jellemző, szüleim ugyanis sokat olvastak nekem róla – mesélte a diáklány. – Szerencsés véletlen, hogy olyan iskolába járok, ahol a nyelvet is volt lehetőségem megtanulni, ötödikes koromban ezt el is kezdtem. Igazából akkor döntöttem el, hogy érettségiig eljutok olyan szintre, hogy a pekingi egyetemen tanulhassak majd. Ugyanis felnőttként ott szeretnék élni és dolgozni állatorvosként.

A tinédzser lány úgy fogalmazott, Kínának gyönyörű állatvilága van, így számára sokkal vonzóbb ott gyakorolni ezt a hivatást, mint itthon.

– Ráadásul náluk az akkupunktúrás módszereket ötvözik a hagyományos eljárásokkal, ami különlegesen izgalmassá teszi ezt a munkát – tette hozzá.

Négy év alatt három nyelvvizsgát tett már le kínai nyelvből Lili, aki az egzotikus országban szeretne egyetemre járni, majd állatorvosként dolgozni. Fotó: Török János

Mivel Lili rendkívül határozott ambíciókat fogalmazott meg, a szőregi Kossuth iskola pedagógusai is mindenben támogatták, hogy megvalósíthassa álmait. Különórákat adtak neki és a Konfuciusz Intézet tanárait is bevonták felkészítésébe. A hatszintű nyelvvizsgarendszerben jelenleg 2-es szinten áll, ami azt jelenti, hogy beszélni már középfokon tud, az olvasással is elboldogul, az írás viszont még nehézséget okoz számára, annak ellenére is, hogy heti szinten gyakorolja.

Tudása azonban elegendő volt arra, hogy az 50 legjobb jelölt között behívják szóbeli felvételi vizsgára a fővárosi két tannyelvű gimnáziumba, bízik benne, hogy fel is veszik majd.

– A szegedi lehetőségeket úgy érzem, már kimerítettem. Budapesten emelt óraszámban tudnám tanulni ezt a nyelvet és nagy eséllyel arra is lehetőséget kapnék, hogy cserediákként vagy akár csak tanulmányi kirándulásra eljussak Kínába. Ez lehetne az első lépés, mielőtt végleg kiköltözök – magyarázta. Terveit egyébként szülei is támogatják. Bár messze lenne tőlük, belátták, hogy ha lányukat ez teszi boldoggá, el kell engedniük.

Lili úgy fogalmazott, bár eredetileg nem a kínai nyelvoktatás miatt választották a szőregi iskolát, szerencsés, hogy ide járhatott, hiszen máskülönben valószínűleg elérhetetlen álom maradt volna számára, hogy Kínában tanulhasson, mivel nem lett volna esélye a fővárosi két tannyelvű intézménybe felvételizni, mely ehhez megnyithatja számára a lehetőségeket. Első két nyelvvizsgáját az iskolai tanulmányainak köszönhetően tudta letenni, és szintén az intézmény segítségével tudott olyan kapcsolatokra szert tenni, melyek segíthetik majd abban, hogy érettségi után elkezdje önálló életét Kínában.

– Már nem is gondolok arra, hogy ez nem jöhet össze: biztos vagyok benne, hogy felnőttként abban az országban élek majd, melyet már óvodásként is csodáltam – mondta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában