Madarász Tóni bácsi ötven éve a tiszaszigetiek fodrásza – Fotók

– Ennyi idő alatt sokat változott a világ. Nincs már idejük az embereknek beszélgetni, egyre gyakrabban fordul elő, hogy a vendég elmondja, milyen frizurát szeretne, majd némán végigüli, amíg levágom a haját. Régebben szívesebben beszélgettek egymással az emberek – mesélte Madarász Antal fodrász. Tóni bácsi szerint a rátermett fodrásznak jól kell tudni kommunikálni a vendéggel, és nem árt, ha ügyesen, pontosan és gyorsan dolgozik.

Művésznek készült

– Véletlen lettem fodrász. Nyolcadikos koromban a rajztanárom javaslatára jelentkeztem az iparművészeti osztályba Szegeden, a Tömörkény István Gimnáziumban. Négyszeres túljelentkezés volt, és első körben fölvettek, de mégsem lett belőlem művész.

Hárman voltunk testvérek, nem volt pénze a családnak a tanulmányok finanszírozására, így édesapám azt javasolta, tanuljam ki a fodrászszakmát.

Elsődleges szempont volt, hogy a szakmunkásképző két éve után már egészen fiatalon pénzt is kereshettem.

Városból falura

Madarász Antal 1971. május másodikán, mindössze huszonnégy évesen nyitotta első üzletét a községben, ez a Templom tér és a Május 1. utca sarkán állt. Korábban évekig Szegeden, a Fodrász Vállalatnál dolgozott a Kölcsey és a Kelemen utca sarkán lévő üzletben.

– „Menő” belvárosi üzlet volt, egyetemi tanárok, professzorok, orvosok, sportolók és ismert em­berek szép számmal jártak oda. A Hági fénykorát élte, és a Royal Szálló is hozta a vendégeket. Az igazgatóval többször összekülönböztem, gyakran beleszólt a munkámba, ezért jobbnak láttam eljönni. Az akkori mes­­teremhez – Szőregre – jártak nyiratkozni Tiszaszigetről is, nem volt fodrász a településen. A mesterem javasolta, hogy legyek önálló, nyissak saját üzletet.

Tóni bácsi úgy is tett. Az akkori tanácselnök szintén biztatta a huszonéves fodrászt, hogy a pa­­pírokat rendben elintézik, ő csak nyissa meg helyben az üzletét. Akkoriban ahol a szocialista szektor nem tudott működni, ott működött a „maszek”, amilyen például a fodrász volt. Azokban az időkben Tiszaszigeten is szükség volt egy helyi fodrászra.

Kényelem és célszerűség

Két szék van a Temesvári utcai kis helyiségben. Az egyik ülőalkalmatosság több mint százéves, fából faragott mesterdarab, a má­­sik sem mai gyártmány: eredetileg fogorvosi szék volt. A negyvenes, ötvenes években még olyan szekrényeket használtak, amiben a jegyző úrnak, vagy a bírónak volt saját fiókja, saját ecsettel, borotvával és szalvétával. Régen a borotvák, a fenőkövek érzékeny pontjai voltak a mesterségnek, sokat borotváltak.

– Hasonló, régi fodrászszekrényem volt nekem is, de átalakítottam. A székek pedig nemcsak a vendég kényelmét szolgálják, hanem számomra is fontosak. Régebben rossz testtartásban, előregörnyedve kellett vágnom, a hét végére már igencsak megfájdult a hátam. Mondtam is a doktor úrnak, hogy nagy jót tett velem, amikor nekem adta a fogorvosi székét.

Beatlestől a futballsztárokig

Madarász Antal évfolyama volt az utolsó, aki külön tanulta a férfi és a női fodrászatot. Fél évszázados pályafutása során több korszak divatját is megélte, a hatvanas években gombafrizurákat, majd hosszú hajat is sokat vágott.

– Amikor bejön egy vendég, megnézem, hogy áll a haja, majd meghallgatom, hogy mit szeretne. Jó esetben az elképzelése találkozik az én felkészültségemmel. Van, amikor elfogadják a javaslatomat, van, amikor kevésbé. Mindenesetre a kettőnk elképzelését kell összehozni, eh­­hez kell a jó kommunikációs ké­pesség. Egy fodrásznak egészben kell néznie a frizurát, szépnek kell lennie a végeredménynek – mesélte Madarász Antal, majd folytatta: – Egyszer eljött hozzám egy fiatal pár. A fiú beült a székbe, elmondta, mit szeretne, és annak rendje-módja szerint megnyírtam. Közben feltűnt, hogy a lány folyamatosan nézi a mozdulataimat, mit hogyan csinálok. Pár hét múlva betoppant hozzám a fiú, sapkában ült egészen addig, amíg az utolsó vendég is elment. Kiderült, hogy a párja megpróbálta megnyírni, de alaposan szétszabdalta a haját, azt mondta, mostantól a seprőn kívül mást nem ad a kezébe. Persze alig tudtam rendbe tenni a frizuráját.

Információs központ

– Emlékszem, hetvenegyben kapásból el tudtam sorolni a Kossuth utca elejétől az Aradi utca végéig, melyik házban ki lakik. A városhoz képest egyszerűbb emberek élnek a községben, mindenki ismert mindenkit. A fodrászszakma bizalmas, a fodrászüzlet és a kocsma egy-egy információs központ a településen. Valóban, sok mindent elmondtak nekem ötven év leforgása alatt a székben ülve, köztük számos olyat, amire igazán nem is voltam kíváncsi, de jólesett nekem is beszélgetni. Jobban ráértek akkoriban az emberek, többet beszélgettek az üzletben.