Helyi életstílus

2022.11.20. 12:17

Fődíjat nyertek a makói virágok

A tavalyi különdíj után most a fődíjat hozta el a Virágos Magyarországért versenyben Makó. A Maros-parti város ennek köszönhetően egy hasonló nemzetközi versenyen is részt vehet jövőre.

Szabó Imre

A makói virágágyások minden évben szépek. Fotó: Virágos Magyarországért Facebook-oldal

Első helyezett lett idén a 30 ezer főnél kisebb lélekszámú városok mezőnyében Makó a Virágos Magyarországért versenyben – tájékoztatta a Délmagyarországot a versenyt kiíró Magyar Turisztikai Ügynökség. A felhívást ebben az évben 29. alkalommal tették közzé. A makói siker rangját jelzi, hogy ezúttal rekordmennyiségű nevezés érkezett: 339 önkormányzat – köztük 32 határon túli jelentkező – összesen 439 pályázatát bírálta el az elmúlt hónapokban a 150 tagú szakmai zsűri.

– Makót kétszer is zsűrizték, és másodjára úgy alakult, hogy a bírálatot végző szakembereknek több idejük lett, mint tervezték. Ezért nem csak az eredetileg tervezett, szűkre szabott belvárosi sétát tettük meg velük, hanem szinte az egész várost megmutattuk – mondta Csermák Szilvia, a város zöld programjának tanácsnoka. Ő volt az, aki a város nevében átvette a fődíjat jelképező oklevelet a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Budai Campusán tartott ünnepélyes díjkiosztón. Mint megtudtuk, díjazták a zöldterület-fenntartás és -fejlesztés területén elért makói eredményeket is.

A Maros-parti városban hosszú ideje nagy figyelmet fordítanak a zöldterületek rendben tartására, a virágosításra. A munka két főkertész irányítása mellett zajlik: Baranyi Katalin a fákkal, Bókáné Bodó Zsuzsanna pedig a virágokkal, a zöldterületekkel foglalkozik. A kertészeti és köztisztasági feladatokkal 121 fős közmunkáscsapat foglalkozik – Makó az ő kezük munkája nyomán borul évről évre virágba.

Idén egyebek mellett 10 ezer egynyári növényt ültettek a virágágyásokba és ezeken a helyeken mindig igyekeznek újdonságokat, különlegességeket is megmutatni. Beszámoltunk arról is, hogy a Kelemen László utcán fóliasátrakban teleltetik a leandereket, dugványozzák a muskátlikat, és arról is hírt adunk időről időre, hogy sokan ajánlanak fel magokat, palántákat a városnak.

 

A fődíj elnyerésének köszönhetően Makót felkérték, hogy jövőre vegyen részt egy nemzetközi virágversenyen is.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában