A kudarcoktól sem áll meg az élet

2022.12.30. 18:10

Év Akácméze díjat kapott Hegedűs Gábor

Sok év kacérkodás után nyolc éve vásárolt 11 méhcsaládot a hódmezővásárhelyi Hegedűs Gábor. A keserű kezdés sem tántorította el a folytatástól. Nemrégiben megkapta az Év Akácméze díjat.

T.Sz.

Nem csak ízletes: Hegedűs Gábor akácmézét választották a legjobbnak. Fotó: DM

– Egyetlen évig ne is próbálkozz. Öt év után vess számot, gondold végig az addigiakat, a lehetőségeket és döntsd el, folytatod-e – mondta Hegedűs Gábor hódmezővásárhelyi méhész arról, részben miért tartott ki az első összeomlás után. Nyolc évvel ezelőtt hobbiként vágott bele a méhészkedésbe, de 11 méhcsaládjából rögtön az első tavasszal hat odaveszett. Persze, hogy kudarc – mondta erre Gábor, de eszébe sem jutott feladni. Részben, mert általános mezőgazdászként már középiskolában megtanulta: a szakmájában nem lehet egyetlen szezonra tervezni. Ráadásul erős, kitartó személyiségével jól viseli a kudarcot. Amolyan nem áll meg az élet típus. Szerinte ha nem próbálkozunk, soha nem is lesz belőlünk semmi. Nemrégiben elnyerte az Év Akácméze elismerést a XIII. Gyulai Méz- és Mézeskalács Fesztiválon, az országos versenyen 448 beküldött mintából választották ki a legjobbakat. A zsűri értékelte a méz tisztaságát, a víztartalmát, színét, a mézfajta szerinti illatot és ízt, a csomagolást, a harmóniát és az összbenyomást. 

 

Régmúlt idők

 

– Ebből semmit nem érzékelnek a vásárlók – mondta válaszul arra a kérdésre, felértékeli-e az elismerést, hogy egyre nehezebb körülmények között dolgoznak a méhészek. – Az idősebb szakmabeliek mesélték, hogy az aratás utáni tarló virágról valamikor 30-40 kiló méz gyűlt, ám a vegyszeres mezőgazdaság miatt alig van nyoma. De az utolsóként virágzó napraforgó is kiválót adott – magyarázta Gábor. A repcét kifejezetten kerüli, mert a növény kártevője elleni frissen kiszórt vegyszer káros lehet a rovarokra. Úgy véli, mindig azt kell nézni, hogy a méheknek hol van jó helyük.

 

Meghálált téli élelem

 

– Olykor meglepően jó kaptár átlagot zárunk, 20-40 kilogrammal. Míg egy ártéri területen az elmúlt két évben nem gyűlt értékelhető mennyiségű virágméz. Öt kiló alatt nem is háborgatom a kaptárakat, bátran ott hagyom a méheknek, amit megérdemelnek. A téli élelmet meghálálják, a vitalitásuk jobb tavasszal. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy mi sem bírnánk ki a telet csak zsíros kenyéren – magyarázta. Azt viszont hangsúlyozta: a főállású, több száz családdal dolgozó méhészeknél egészen más a helyzet. Fél év alatt kell megtermelniük az egész éves kiadásaik fedezetét. Az általa gondozott harminc méhcsalád szintén sok törődést igényel, de más a kihívás súlya. 

 

Józan paraszti ésszel
 

– Csodálom mindazt, amit véghez visznek a méhek. Külön világ minden egyes kaptár. Megnyugtatnak, feltöltenek energiával. Úgy mondanám, a méhészkedés hobbinak indult és betegség lett belőle – mondta. Azt elismerte ugyan: évekig csupán emlegette régi vágyát, párja végül megelégelte a tettek nélküli beszédet. Így vásárolták az első méhcsaládokat, ám tavaszra egy atkafertőzés elpusztította az állomány felét. Az enyhe téli időjárásban védtelenebbek a beporzók, fogékonyabbak a betegségre. A telelő méhek ideálisan fürtökbe húzódva pihennének, plusz tíz fokban viszont ébrednek és dolgoznának, elindulhat a fiasítás. – Vannak jól bevált, ötven éve működő, meg a józan paraszti ész diktálta módszerek. Meg számtalan új megoldás. Próbálkozni, tapasztalni és alkalmazkodni kell – magyarázta Gábor.   



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában