András felesége két héttel a szülés után halt meg – keresik a felelősöket

2023.07.25. 18:10

Négy kisgyermekkel vált özveggyé a 30 éves édesapa

Negyedik gyermeke születése után másfél héttel meghalt egy 28 éves édesanya. A Bács-Kiskun vármegyei család története az elmúlt napokban bejárta a közösségi médiát, a családapa azonban csak most, lapunknak nyilatkozott először. Egyedül maradt egy 7, egy 4, egy 3 éves és egy két hetes kisgyermekkel. Szeretné tudni, ki a felelős a tragédiáért, de mint mondta, az igazság sem fogja visszahozni a lányt, akivel pont most vált teljessé az életük.

Timár Kriszta

– Anya meghalt? - kérdezte a 7 éves Adél a minap édesapjától. – Nem. Ez egy csúnya szó. Ő fent van a felhőkben, és ha lemegy a nap, ő a legszebb csillag az égen – válaszolta neki Kocsi András. A 30 éves féri egy hete veszítette el 28 éves feleségét és maradt egyedül 4 gyermekükkel. Adél a legidősebb. Martin 4, Rebeka 3 éves, Gergő pedig két hetes. A férfinak így egyszerre kell megbirkóznia a tudattal, hogy élete első szerelmét, akivel 16 éves kora óta együtt voltak, soha többé nem láthatja, és azzal, hogy négy kisgyermek nevelése maradt rá.

A Bács-Kiskun vármegyei Tass településen élő család története az elmúlt héten bejárta a közösségi médiát. Hatalmas összefogás indult értük, Szegeden is gyűjtenek nekik. András azonban még sehol nem szólalt meg az ügyben, egyedül lapunknak adott interjút. Mint mondta, nehezen szánta rá magát, de szeretné, ha ügyük nyilvánossá válna, mert így talán nagyobb esély van rá, hogy megtalálják, ki a felelős a fiatal édesanya haláláért. Szerinte ugyanis többen is hibáztak.

Mire felépítette áloméletét, András egyedül maradt négy kicsi gyermekkel. Fotó: Timár Kriszta
Mire felépítette áloméletét, András egyedül maradt négy kicsi gyermekkel. Fotó: Timár Kriszta

Nagyon rosszul volt, de az orvosok megnyugtatták

– Másfél hete, csütörtökön este Vanda nagyon rosszul lett. Fájt a mellkasa, zsibbadt a keze. Az ügyeletet és a mentőket is hívtam, utóbbi ért ki hamarabb, de addigra elmúltak a panaszai. Bár a vérnyomása rendben volt, a mentők kórházba akarták vinni. Vanda azonban sírva fakadt: nem akarta itthagyni Gergőt, aki 8 nappal korábban született. Végül abban maradtunk, hogy ha az ügyeletes orvos aláír egy papírt, hogy minden rendben van vele, itthon maradhat. Ezt ő meg is tette – kezdte történetüket András.

A férfi elmondta, párja császármetszéssel szült, a mentődolgozók pedig megnyugtatták: az epidurális érzéstelenítésnek lehetnek ilyen mellékhatásai. – Mi nem értünk az orvosláshoz, de szakemberek látták és megnyugtattak bennünket – fogalmazott András. Vanda a következő két napban is egészségesnek tűnt, vasárnap azonban megint rosszul lett. – Éppen indultam horgászni. Még csak két utcával voltam arrébb, amikor hívott, hogy megint baj van, így bevittem az ügyeletre. Ott EKG-t végeztek, majd hosszasan vitatkoztak arról, Kalocsára, Székesfehérvárra vagy Kecskemétre küldjék tovább. Fél óra alatt érkezett meg a mentő, ami a legmesszebbre, Kecskemétre vitte. 

El sem köszöntek egymástól

A férfi elmondta, két óra telt el a között, hogy a dunavecsei ügyeletre megérkeztek és felesége bekerült a kecskeméti műtőbe. De még ekkor sem aggódtak. – Vanda magánál volt. Tudtuk, hogy nagy a baj, szívinfarktusra gyanakodtak, de úgy voltunk vele, 28 éves, fiatal, egészséges nő, az operáció után fel fog épülni. Még el sem köszöntünk egymástól, legutoljára arról beszélgettünk, hol a papucsa. Aztán egy órával a műtét kezdete után kijött az orvos és közölte, hogy nincs többet. Így a Németországban élő szüleit nem azzal hívtam fel, hogy mit fogtam aznap este, hanem hogy meghalt a lányuk – futotta el a könny a férfi szemét.

A nagyszülők azonnal Magyarországra utaztak, a következő két hétben ők segítenek az özvegyen maradt Andrásnak. A gyerekeknek, bár még kicsik, pontosan értik a helyzetet. – A minap azt hallottam, hogy a 3 éves kislányom azzal nyugtatgatja újszülött kisfiamat: anya már nincs, de apa van. Minden nap keresik a legszebb csillagot, Martin pedig kiabált is az édesanyjának, hogy jöjjön haza – mesélte a férfi, akit nem csak ez, de a házban minden más is minden pillanatban emlékeztet veszteségére. – Azért dolgoztunk évekig Németországban, hogy otthont teremtsünk magunknak. Ez volt a mindenünk. Hét évig építettük ezt a házat, majd megszületett a négy gyermekünk. Mindegyiküket akartuk, most vált teljessé minden. Már csak élni kellett volna gondtalanul, de most csak ürességet érzek. Ott van a terasz, amit elkezdtünk kialakítani, de már nincs miért befejeznem. Ráadásul minden nap, amikor kijövök a házból, az jut eszembe a térkövet látva, azt azért tettük le, hogy Vanda ott tudja tologatni majd a legkisebb gyermekünket. De már soha nem fogja. Elértünk mindent, amire vágytunk, és aztán itt maradtam nélküle. Egyszerre mentem a hivatalba egy születési és egy halotti bizonyítványért, a feleségemet pedig a legnagyobb lányunk névnapján hamvasztották el – sorolta elkeseredve a férfi, aki bevallotta: az elején voltak rossz gondolatai. De tudja, a gyerekeit nem hagyhatja cserben.

Az igazság sem fogja visszahozni Vandát

– Lássuk be, egy gyereknek elsősorban anyára van szüksége, az enyémek azonban elvesztették őt. Csak ez maradt nekik belőle – mutatott a falakon lévő fotókra és a legjobb anya oklevelekre, amelyeket a gyerekek rajzoltak. – Szerencsére én is mindig aktívan részt vettem a kicsik életében, de így is nehéz lesz helyt állnom. Vanda szülei két hétig tudnak segíteni, aztán édesanyám költözik majd hozzánk – vázolta a közeljövőt András, aki egyelőre azt sem tudja, hogyan áll majd újra munkába. És hogy a történtekért hibáztat-e valakit? Erre is őszintén válaszolt.

– Három gyermeket szült már császármetszéssel, mindig írtak fel neki vérhígítót. Most csak egy vény nélküli tablettát javasoltak neki a kórházban. De hibát követett el az is, aki egyértelmű szívinfarktusos tünetek ellenére aláírta a papírt, hogy nem kell kórházba vinni. Hogy ezek vagy a későbbiekben bármi befolyásolhatta volna-e a történteket, ha másképp alakul, valószínűleg előbb-utóbb kiderül. De ha kiderül az igazság, az sem fogja visszahozni a lányt, akit tinédzser korom óta szerettem – mondta.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában