Erdészeti iskolások rendeztek házi lövészverseny

2023.11.21. 19:45

Lövöldöztek az ásotthalmi erdőben - Galéria

Házi airsoft lövészversenyt rendeztek az ásotthalmi erdőben kedd délután a bedős diákok. A cél, hogy később akár más iskolákat is vendégül lássanak.

Arany T. János

Házi lövészversenyt rendeztek kedd délután az ásotthalmi tanulmányi erdőben az erdészeti iskolások. Fotó: Karnok Csaba

Épp elkezdett esni, a levegő is hűlni kezdett amikor az UAZ leparkolt a lőtérnél. Az Al­földi Agrárszakképzési Centrum Bedő Albert Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium diákjait ez azonban egyáltalán nem zavarta, hiszen mint a mondás is szól: az erdész nem fázik, csak észleli a hideget. Ugyanez az esőre is igaz. Mint megírtuk, a diákok délutánonként számos kollégiumi szabadidős program közül válogathatnak. Bánhidy Zoltán kollégiumi nevelőtanár ez alkalommal házi airsoft lövészversenyt szervezett. A lelkesedés jelentős volt, a bedősök többsége „fegyvermániás”, és ilyenkor a lőfegyverek használatát is gyakorolhatják.

A fiatalok rutinosan töltötték fel a tárakat gázzal és lövedékkel, majd bemelegítés után kezdetét vette a verseny. Egy-egy statikus és egy dinamikus pályán kellett eltalálni a fém célpontokat ötször, minél rövidebb idő alatt. Nagy Máté nem most kezdte. Azt mondta, az adrenalin meg az akció miatt szereti a lövészetet.

Érdekes módon az airsoft az 1970-es évek közepén Japánban indult. Az ottani szigorú fegyverszabályozás miatt az airsoft légfegyverek karrierje is innentől ível felfelé. Az airsoft szó egy (6 vagy 8 milliméter átmérőjű műanyag vagy biológiailag lebomló) gömblövedéket kilövő, „alacsony” energiájú légfegyverekkel játszott hobbi-sport gyűjtőneve. A bedősök természetesen biológiailag lebomló lövedéket használtak a tanulmányi erdőben. 

A játék fő irányzata egyfajta szimuláció, amelyben két csapat játszik egymás ellen egy terepakadályokkal szabdalt pályán. Cél egy adott feladat teljesítése, ami lehet terület elfoglalása, valamilyen céltárgy megszerzése, fontos személy útvonalon való végigkísérése. A gömblövedékek nem hagynak festéknyomot, így az eltalált játékosnak kell a találatot jeleznie. Az airsoft a résztvevők becsületességén, korrektségén alapszik, inkább komoly hobbi, mint versenysport. Bánhidy Zoltán hozzátette, az egyik céljuk, hogy a jövőben akár más iskolákat is vendégül lássanak. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában