Helyi kék hírek

2023.05.24. 11:13

Már 44 gyanúsított van a szegedi gyógycipős ügyben

Már 44 fővel szemben folyik büntetőeljárás költségvetési csalás miatt. A gyógyászati segédeszközökre jogosulatlanul visszaigényelt állami támogatásokkal kapcsolatos nyomozásokat tizenkét nyomozócsoport folytatja. Most a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság realizált.

delmagyar.hu

Ahogy arról már többször beszámoltunk, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) még tavaly ősszel indult büntetőeljárás a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) feljelentése alapján gyógyászati segédeszközökre elkövetett költségvetési csalás miatt. A szerteágazó ügycsoport nyomozásába a KR NNI-n túl már több vármegyei rendőr-főkapitányság is becsatlakozott, így összesen már tizenkét nyomozócsoport dolgozik ezen ügyeken, az NVSZ-szel közösen.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságon is több büntetőeljárás van folyamatban ebben az ügycsoportban. Egy szegedi ortopédeszközöket gyártó cég a nyomozók által beszerzett bizonyítékok alapján 2018 és 2022 között összesen közel 100 millió forint állami támogatást igényelt vissza jogosulatlanul az általa legyártott gyógyászati segédeszközök után. Mindezt az illegális tevékenységet a kft. ügyvezetője irányította úgy, hogy három orvost is beszervezett az ügyletbe. Ők voltak azok, akik közreműködtek a visszaigénylésekben azzal, hogy orvosi vényekre különböző ortopéd termékeket írtak fel úgy, hogy általában a beteget meg sem vizsgálták, tekintve, hogy a gyógyászati segédeszközre szüksége sem volt. A csapat egyértelműen arra törekedett, hogy minél nagyobb haszonra tehessen szert.

A nyomozás arra is fényt derített, hogy volt olyan szociális intézmény, ahol a padláson zsákszámra álltak a legyártott és a gondozottak nevével ellátott, ugyanakkor számukra szükségtelen eszközök, melyek nagy része nem is megfelelő minőségben lett legyártva. Ezen termékek között voltak ülőkorzettek, chenaeu-k (vagyis fűzők), járógépek, járókeretek, kerekesszékek, rollátorok, illetve botok.

A fenti orvosok egyike kapcsolatban állt egy másik, kisebb szegedi céggel is, amely szintén gyógyászati segédeszközöket gyártott. Náluk is többször előfordult, hogy jogosulatlanul igényeltek vissza állami támogatásokat.  

Összehangolt akcióban a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a KR NNI és az NVSZ nyomozói 2023. május 23-án kora reggel elfogtak a fenti orvosok közül kettőt, valamint a kisebb szegedi cég ügyvezetőjét. Lakásaikban, valamint a kft. telephelyén pedig kutatásokat hajtottak végre, és lefoglaltak minden releváns iratot, illetve eszközt, valamint készpénzt.

A két orvost, valamint az ügyvezetőt – előállításukat követően – gyanúsítottként hallgatták ki költségvetési csalás miatt, majd a két orvost bűnügyi őrizetbe vették, míg a kisebb cég vezetője szabadlábon védekezik. Rajtuk kívül gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben érintett harmadik orvost is, aki a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben már szintén gyanúsított, és jelenleg letartóztatásban van. Az illegális tevékenységet irányító és a három orvossal kapcsolatban álló nagyobb cég vezetőjét is meggyanúsították. A férfi jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, tekintve, hogy ő meg a Baranya vármegyei nyomozócsoportnál folyamatban lévő ügyben lett már korábban gyanúsítottként kihallgatva.    

A cipős akták hónapról hónapra egyre terjedelmesebbek. 

A most elfogott három személlyel együtt az ügycsoportnak mára 44 gyanúsítottja van: 18 orvos, 14 cégvezető, 9 alkalmazott és 3 orvosi asszisztens. Jelenleg a két őrizetben lévő orvos mellett a visszaélések miatt tizenöten vannak letartóztatásban, tizenegyen bűnügyi felügyelet alatt állnak, míg a többiek szabadlábon védekeznek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában