2019.11.09. 16:24
Nemzetközi kórustalálkozó Mórahalmon
– Több mint 30 éves hagyomány a mórahalmi kórustalálkozó, már a tagok sem emlékeznek pontosan, mikor kezdődött – mondta a találkozót szervező, 1971-ben alakult Mórahalmi Parasztkórus vezetője, Mócsán Mária.
Elsősorban népdalok, kórusművek és egyházi énekek tartoznak a repertoárjukba. A szombati rendezvényen a Vajdaságból az óbecsei Dúdoló dalkör, a palicsi Szederinda népdalkör, a megyéből pedig a bordányi Borostyán dalkör, a Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Aranykalász népdalköre és a csongrádi Repülj páva kör énekesei léptek fel az Aranyszöm Rendezvényház színpadán. A műsort a helyi néptáncegyüttes táncosai színesítették. A találkozó mellett megnyílt és december 9-ig látogatható Józsvainé Kislörincz Edit Lelkem rezdülései című festménykiállítása.