Sok munka és eredmény 2019-ben

2019.12.27. 11:05

Idén bölcsődeépítésre pályázik Deszk

2019-ben jelentős munkát végzett a deszki önkormányzat a fiatalok helyben tartáséért és a közösségépítésért. 26 szervezettel és 63 rendezvénnyel büszkélkedhetnek.

Kiss Anna

Király László szerint nagyot lépett előre Deszk 2019-ben.

Fotó: FRANK YVETTE

Sok munkát és eredményt hozott 2019 a deszkieknek. Egyik ilyen volt az a 63 millió forintos projekt, ami a fiatalok helyben tartását segíti lakásokkal és képzésekkel – tájékoztatott Király László polgármester. Megtudtuk, 195 millió forintból energetikai beruházást is végeztek, több apróbb fejlesztést is végrehajtottak, illetve három ingatlant vásároltak, amelyből bölcsődét szeretnének építeni.

Király László szerint nagyot lépett előre Deszk 2019-ben.
Fotó: FRANK YVETTE

– Beadtuk a pályázatot körülbelül 200 millió forintos összegre, bízunk benne, hogy pozitív elbírálást kap, ahogyan a csapadékvíz-elvezető rendszer bővítését célzó pályázatunk is – emelte ki a településvezető.

Deszken jelenleg 26 szervezet és művészeti csoport működik, a polgármester szerint példaértékű munkát végeznek, többek közt ebből ered az, hogy az iskolai és óvodai események mellett 63 helyi rendezvényük van.

– Deszk nem összetartó település, de ezek a csoportok összefogják az embereket, szinte a teljes községet átölelik. Az önkormányzattal pedig igyekszünk megfelelő táptalajt adni nekik, hiszen úgy vélem, hogy építhetünk bármennyi épületet, ha nincs kivel és mivel megtölteni. Alakult új szervezet is, egy szerb kórus a szerb templomban. Ez azért is fontos, mert a hazánkban élő kisebbségeknek nemcsak a kultúrát, hanem az egyházi szokásukat is ápolniuk kell – részletezte.

Jövő évi terveikről elárulta: tavasszal átadják a falukemencét és a közösségi teret a Tájház udvarán, valamint azt az épületet, melyben a régi mezőgazdasági gépeket tárolják és kerámia­szakkört működtetnek majd. – Ha elnyerjük a forrást, akár az év végére elkészülhet a bölcsőde is. Emellett rázóutakat építünk a bekötő földutakhoz, így megelőzzük, hogy a nagy gépek felhordják a sarat. Az anyag megvan, szóval hamarosan elkezdődhet a munka. Továbbá járdát építünk a szanatóriumnál, parkosítunk az idősek napközi otthonával szemben, míg a Kossuth utca elején kis piacot alakítunk ki parkolókkal – osztotta meg a legfőbbeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában