Sétáló, horgászó kilátogatók

– Mennek a holtághoz ilyenkor is, főleg vásárhelyiek. Mi már kinyőttünk ebből – mondta egy idősebb nő Mártélyon az élelmiszer bolt mellett, barátnője helyeselt. Télen, fagyos időben is nagyon szép – tette hozzá az üzlet pénztárosa. A mártélyi Tisza-holtág a mínuszok idején elsőre nem tűnik túl vonzó és ideális programnak – az ellenkezőjéről győződtünk meg. Több neves festőt, fotóst is megihletett csendje, szépsége.

Út a holtágig

A buszmegállótól pár perces séta vezet az üdülőterületig, melyet fehérbe öltözött zúzmarás, deres fák szegélyeznek, és láthatjuk a közelmúltban átadott, felszentelt Makovecz-féle Boldogasszony kápolnácskát is. Az érkezőt állatsereglet fogadja a holtágnál a vízen: két hattyú és közel 300 vadkacsa úszkál a még be nem fagyott részen, illetve sétál a jégen. Társunkul szegődött egy macska, hízelegve, lábhoz dörgölőzve igyekezett eleséget kunyerálni. Nem volt szerencséje, nem volt nálunk semmi számára fogyasztható.

Ha esik, ha fúj

– Ha esik, ha fúj, ha meleg van, ha hideg, amennyiben időm engedi, itt vagyok, jövök horgászni – árulta el a vásárhelyi János, aki tegnap csukára ment, de nem volt kapása. Ezen nem lepődött meg, bevallotta, már régóta nem fogott semmit. – Ez nem fontos. Az a lényeg, hogy itt legyek: a csend, a táj szépsége azért is kárpótol, ha üres kézzel megyek haza. Szoktam fényképezni – általában felrakom a közösségi oldalra is –, a múlt héten sajnos nem lehetett, akkora köd volt, hogy a kacsákig sem lehetett ellátni – mondta még a középkorú férfi. A szárnyasok tegnap nem messze tőle, félkörívben helyezkedtek el a vízen. Ha nem volt a közelben ember, kimerészkedtek a partra, amint közelített valaki, felrebbentek és visszaszálltak a holtágra.

Horgász fényképezőgéppel

– Nem kell főznöm otthon, ráérek, ezért kijöttem a Tisza-holtághoz. Hetente egyszer-kétszer eljövök, szeretek itt lenni, horgászni, számomra ideális víz ilyen szempontból is – közölte a vásárhelyi Varga András, aki ezúttal nem horgászfelszereléssel, hanem fényképezőgéppel érkezett. Biztosan volt „kapása”, sok szép tájrészletet, parton pihenő csónakokat, letört, vízbe lógó kisebb-nagyobb ágakat. törzscsonkot, deres, zúzmarás fákat, padokat és asztalokat örökíthetett meg. – Hétvégén otthon főzés lesz a program, jön hozzám a pici lányom, csak nem halhat éhen... – búcsúzott, még elárulva, megnézi a tanösvény környékét is.

Kacsaszámolás

– Egy héten kétszer-háromszor is kijövünk ide, nyáron biciklivel, télen gyalog – mondta a mártélyi Apró Sándor, aki feleségével, Sárával bandukolt a parton. – Ez a reggeli, frissítő séta, ami legalább 5 kilométer, körbemegyünk, megnézzük, megvan-e még a „birtok”. Érdemes kilátogatni: télen is nagyon szép. Gyönyörű! Éppen ezt a nagy törzset csodáltuk meg, van olyan része, ami nyitott szájra emlékeztet – mondták, majd tovább sétáltak a hattyúkhoz, kacsákhoz. – Azzal szórakozom, töltöm az időt, hogy számolom a vadkacsákat. Most 260–300 lehet – közölte búcsúzásként Sándor.