Lubics Szilvia: Cél nélkül nem lehet irdatlan munkát végezni

– Jóval messzebb van a határ, mint ami a fejünkben van, erre a Bigfooton jöttem rá. Ennyire még sosem léptem át azt, amit én határnak gondoltam, abszolút megváltoztatta a verseny a határvonalat a fejemben – emel­­te ki Lubics Szilvia, az egyik legismertebb és legeredményesebb magyar ultrafutó az IH Rendezvényközpontban tartott előadásán.

Nem adta fel

Az ultrafutás különös világáról, a kihívásokról, a sikerekről és a válsághelyzetekről vallott a ma­­gyar amatőr hosszútávfutó, aki az Ultrabalaton és a Spartathlon többszörös győztese, aki 2014-ben a világ legjobb futónője lett, és aki megjárta már a Bigfootot is. Előadása során az utóbbi meg­­mérettetésről számolt be bővebben. Kiderült, eredetileg az Ultra Gobira ment volna, de az indulás előtti napon kapta a hírt, hogy külföldi versenyzőket nem engednek indulni. Ez akkor nagyon megviselte, hiszen heteken keresztül erre készült, de nem adta fel, keresett egy másik, hasonló felépítésű versenyt, két nappal később pedig már indult is Amerikába.

200 mérföldet tett meg

– Ez viszont teljesen más volt a tibeti megmérettetéshez képest, itt sivatag helyett fenyőerdőben kellett futni, és a pár ezres szint­emelkedés helyett 14 ezer méter szintemelkedéssel kellett megküzdenem. Végig egyedül mentem, négy nap alatt négy órát aludtam összesen, miközben 200 mérföldet tettem meg. De nem a táv volt a kihívás, hanem a kialvatlanság, ami komoly hal­lucinációt okozott. Olyan állapotba kerültem, hogy nemcsak azt nem tudtam, hol vagyok és mit csinálok, hanem azt sem, hogy ki vagyok én. 48 óra után feküdtem le aludni, egy futósrác segített át a mélypontomon, de először azt hittem, hogy meg akar ölni, persze ez is csak hallucináció volt. Teljesen ledarált a verseny, de mindent megkaptam, amit szerettem volna – számolt be Lubics Szilvia, aki végül a 105 órás szintidő alatt ért célba.

Legjobb álom, ami csak a miénk

Egy álma vált valóra ezzel a fu­­­­tónőnek, de nincs megállás, hi­­szen úgy véli, hogy mindig ke­resni kell újabbnál újabb célokat, hiszen csakis célokkal lehet irdatlan munkát végezni. Erre biztatta a nézőtéren ülőket is.

– A legjobb álom az, ami csak a miénk. Nem a főnök és nem az edző találta ki, hanem mi saját magunknak. Kell valami extra dolog, hogy megmutassuk, mi erősebbek vagyunk, mint gondolnánk. Fontos, hogy az úton minden lépés boldogsággal töltsön el, hogy egy-egy lépés hozzáadjon valamint a napunkhoz, még ha néha a hátunk közepére se kívánjuk a dolgot. Nem kell sportcél, hanem olyan álom, amiért érdemes mindennap ten­­ni, ami boldogsággal tölt majd el a végén – hangsúlyozta a sportoló.

Mindig lesz jobb

Mint mondta, neki van egy egyez­­sége saját magával a ver­­senyeken, vagyis amíg tud lépni, és nem futott ki a szintidőből, addig nem áll meg. – Mindegy, hogyan érzem magam, hiszen mások is pont ugyanezt érzik, amit én, és a holtpontomon mindig erre gondolok. Aki tovább tud lendülni ezeken, az tud sikeres lenni. A válsághelyzetekben arra kell gondolni, hogy mindig lesz jobb – mutatott rá.