2020.07.06. 12:12
Szedtek és gyönyörködtek is Csongrádon – Galéria
Kézműves vásárral és kistermelői különlegességekkel is várták az érdeklődőket az ötödik alkalommal megrendezett levendulaszüreten. A vendégek közül volt, aki már nyitás előtt egy órával sorban állt a lila virágokért a Csongrádi Levendula Farmon.
A levendula egyedi illatát már távolabbról is érezni lehetett.
Általában elég forgalmas a Kiskunfélegyháza felé vezető út, de ezen a hétvégén szinte több autó parkolt az út mellett, mint ahány az aszfalton közlekedett: mindenki a város széli levendulafarmra igyekezett szüretelni. Balogh Emese évek óta üzemelteti a Vándor Tanya éttermet és panziót, néhány éve döntött úgy, hogy levendulát telepít a mellettük fekvő kihasználatlan földterületre. Az ötlet jó húzásnak bizonyult, az üres földdarabból „kinőtt” levendulaszüret és kézműves vásár mára az egész országból vonzza a vendégeket.
Minden, ami levendula
Amellett, hogy a virágzó levendulaültetvény utolérhetetlen látványt nyújt, a virágokból különleges desszerteket, szörpöket, fűszereket, lekvárokat és számos más, kézművesterméket készítenek, amiket az étterem levendulashopjában lehet megvásárolni.
Aki pedig maga szeretné elkészíteni a levendulás apróságait, az is megteheti: a szüreten egy előre kifizetett díjért mindenki annyi virágot szed magának, amennyit a táskája elbír. Az első szüretet öt éve rendezték, de az esemény olyan hamar felfutott, hogy tavaly már kétnaposra kellett bővíteni a nagy érdeklődés miatt.
Szedtek és gyönyörködtek is Csongrádon. Fotók: Majzik Attila
Elvarázsol az illat
Még fel sem tűnik az út melletti ültetvény, a jól ismert levendulaillat már messziről megcsapja az ember orrát. A szüretelők mint a méhek szállnak bokorról bokorra, de sokan vannak, akik csak gyönyörködni vagy fényképezkedni jönnek, estére a közösségi oldalakat elborítják a #levendulás bejegyzések.
A levendulaültetvény melletti füves területen legalább ötven árus kínálgatja a portékáját az erdélyi fűszerektől kezdve a kézműves fajátékokon át a bőrdíszművesig mindenkivel lehet találkozni, a levendulás termékeket kínálókról nem is beszélve: kis túlzással a levendulás szaloncukron kívül mindent láttunk.
Persze a nagy melegben a virágból készült szörpök és limonádék fogytak a legjobban.
Repül az idő az ültetvényen
A szüretelőkkel beszélgetve kiderült, volt, aki már nyitás előtt egy órával ott volt, hogy minél hamarabb leszedhesse a lila virágokat, mások pedig észre sem vették szüret közben, hogy mennyi időt töltöttek a levendulák között.
– Szedegettünk, szagolgattunk, gyönyörködtünk a virágokban, és persze közben tervezgettük, hogy mit készítünk belőle – meséli egy szentesi társaság. Dömsödiné Anita és Farkas Mária lányaikkal, Annával és Zsanett-tel jöttek szüretelni és virágdíszt, ruhaillatosító kispárnát fognak készíteni a levendulából.
– Gyönyörűek a színek, az illatok, észre sem vettük, hogy így eltelt közben az idő. Idén voltunk először, de biztos, hogy ezentúl minden évben eljövünk.