Az útburkolati jeleket is újrafestik a szakemberek

2020.09.02. 19:30

Figyelemfelkeltőbb táblákat helyeztek ki a zebráknál

Hat év alatt több mint 1500-an sérültek meg gyalogos-átkelőhelyek környezetében, ezekből 77 végződött halállal. Ezt a számot szeretné jelentősen csökkenteni a közút, ezért mintegy négyezer jelzőtáblát cserélnek le a jobb észlelhetőség érdekében.

K. A.

Új keretű, biztonságosabb a tábla. Fotó: Imre György

Fotó: Imre Gyorgy

Az utóbbi években jelentősen emelkedett a kijelölt gyalogos-­átkelőhelyeken történt személyi sérüléses balesetek száma. Míg 2014-ben 207, addig tavaly már 271 ilyen balesetet regisztrált a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A legtöbb – meglepő módon – nappali, természetes fénynél, jó látási viszonyok mellett történt. Míg 2018-ban 168 baleset volt nappal, addig éjszaka, működő közvilágításnál 113-at regisztráltak. Tavaly mindkét szám csökkent, 149-re és 95-re.

Új keretű, biztonságosabb a tábla. Fotó: Imre György

A tendencia további javításáért a kijelölt gyalogátkelőhelyek láthatóságát, a gyalogosok biztonságának fokozását kiemelten kezeli a közút. Ennek keretében két év alatt országosan mintegy négyezer gyalog­átkelőhely-jelzőtáblát egészítenek ki fluor-neonsárga kerettel, amelyek lényegesen jobb láthatóságot nyújtanak, ezzel is védve a gyalogosokat. Első lépésként az iskolakezdésre ezer táblát cseréltek ki a szakemberek országszerte.

– Csongrád-Csanád megyében munkatársaink összesen 59 sárga fluoreszkáló hátterű táblát helyeztek ki Szegeden az 5-ös, a 43-as és az 55-ös főutakon – írta kérdésünkre Pécsi Norbert Sándor.

A társaság kommunikációs osztályvezetője hozzátette, a táblák cseréjén túl a meglévő burkolati jeleket is újrafestik a szakemberek. A láthatóság növelése céljából a szükséges helyeken még inkább odafigyelnek a növényzet, a lombozat eltávolítására, és az ívben elhelyezett gyalogátkelőhelyeknél megvizsgálják, hogy a szabad kilátás, a megállási látótávolság biztosított-e.

A közútnál külön munkacsoport foglalkozik országos szinten azzal, hogy ne csak a közlekedők odafigyelésén, szabálykövetésén múljon a biztonságos közlekedés, hanem intézkedéseikkel megkönnyítsék azok betartását is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában