A kötelező maszkviselés vagy a koronavírustól való félelem miatt?

2020.11.04. 07:48

Eltűnt a vendégek többsége mióta kötelező lett a maszk

Hétfő óta az éttermekben, vendéglátóhelyeken is kötelező a maszkviselés. Szegeden azonnali és drasztikus forgalomcsökkenést tapasztaltak – igaz, ez az időszak most egybeesik családi költségvetés szempontjából a hónap végével is. Aki viszont továbbra is beül ebédelni vagy vacsorázni valahova, általában nem tiltakozik az új rendszer miatt.

Timár Kriszta

Mindenhol megcsappant a forgalom.

Fotó: Frank Yvette

Kötelező a maszkviselés az éttermekben, vendéglátóhelyeken is: csak az étkezés idejére lehet azt levenni. Van, aki ezzel hozza összefüggésbe, van, aki nem, de egy biztos: egy csapásra jóval kevesebb lett a vendég.

Zuhan a forgalom

– Csak erre tudom fogni, hiszen semmi más nem változott. Múlt héten még volt forgalom, most pedig egymás után mondják le a foglalásokat – mesélte Mizsik Attila, aki három vendéglátóhelyet is üzemeltet Szegeden. Legjobban bejáratott étterme, a Pizza Monster forgalma hétfő óta 20 százalékot esett, két új vállalkozása azonban ennél nagyobbat bukott.

– A Malackodóban felére csök­­kent a forgalom, a Kiskakasban pedig ötödére. Annyi vendégünk még van, ami eltart bennünket, de azt gondolom, ez megint egy nagy pofon volt a vendéglátóknak – fogalmazott.

Megszoktuk a maszkot

Róvó Richárd, a Szálka Loft Dining Halászcsárda vezetője szerint ugyanakkor egyelőre nem lehet eldönteni, mi az oka a visszaesésnek.

– Ez az időszak egybeesik a családi költségvetési hónap végével, az emberek többsé­­ge még nem kapott fizetést. Rá­­adásul a híradások már most is arról szólnak, milyen rossz a vírushelyzet. Hogy ezek mennyire befolyásolják a forgalom csökkenését, és mekkora része van mindebben a maszkviselés kötelezővé tételének, szerintem nem ítélhető meg – fogalmazott Róvó, akinél egyébként szintén csaknem 40 százalékos volt a visszaesés hétfőn az elmúlt időszak azonos napjaihoz képest. Hozzátette: ő a maszkkal kapcsolatosan nem lát problémát, hiszen az emberek tavasz óta már megszokták, hogy azt szinte mindenhol hordaniuk kell.

Sokan találgatják, hogy lehet kivitelezni a maszkhasználatot evés-ivás közben.
Fotó: Frank Yvette

Hasonlóan vélekedett Kiss Karsa is, aki tegnap menüzni tért be az egyik étterembe.

– Nem tesz boldoggá, hogy már az étteremben is kell maszkot viselni, amiben egyébként nekem légszomjam van, de nem szeretnék sem magamnak, sem a vendéglátóhelynek büntetést, úgyhogy természetesen felveszem – fogalmazott.

Turcsik Katát és párját, Ró­bertet azonban még csak nem is zavarta, hogy el kell takarniuk arcukat.

– A teraszon ültünk le, de itt is ránk szóltak, hogy vegyük fel, így hordjuk. Már egyébként is megszoktuk – mondták.

Viccelődnek rajta

Vásárhelyen úgy ta­pasztaltuk, szintén elfogadták az új rendelkezést a vendégek, belépéskor és távozáskor viselik a maszkot, az asztaloknál ülve azonban a folyamatos fogyasztásra hivatkozva nem. Többen viccelődnek is az új helyzettel: a felszolgálókat kérdezik, hogy a mellékhelyiségben azért levehetik-e. Néhányan jelezték, nem értenek egyet a szigorítással, de nem szeretnének problémát okozni az érintett helyen dolgozóknak.

A járvány második hullámának meredeken emelkedő szakasza zajlik Magyarországon, ezért a korábbiaknál is fontosabb az óvintézkedések betartása. Azt az éttermet, amely nem tartatja be vendégeivel az előírásokat, a rendőrség akár be is zárattathatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában