korábban mindent beledobáltak

2020.11.26. 20:02

Ismét kapnak szelektív gyűjtőket a vásárhelyi társasházak

Még 2017 kora őszén szüntették meg Hódmezővásárhelyen a tömbházaknál a szelektív hulladékgyűjtést, mivel azt a lakosság egy része nem rendeltetésszerűen használta.

Kovács Erika

Az edényzetekbe nemcsak műanyag, vagy papír került, hanem rengeteg kommunális hulladék, olykor még elhullott állatok tetemei is. A szelektív hulladékgyűjtők környezete bűzlött, a környéküket is teledobálták szeméttel.

Az edényzetek kétszer olyan koszosak voltak, mint a kommunális hulladékgyűjtők. A lakótelepeken lévő szigetekre nemcsak az ott élők hordták a hulladékot, hanem máshol la­­kók is megjelentek esténként az autóikkal, hogy kivigyék a szemetet, ha az otthoni kukáik már megteltek.

Később, 2018 nyarán már Márki-Zay Péter polgármestersége idején 5 helyre telepítettek ismét szelektív szigetet, ahová a nem kertes házban élők vihették a feldolgozható hulladékokat.

Most ismét lesznek szelektív szigetek a társasházaknál, amit a közzétett plakát szerint az önkormányzat vezet be. Az FBH-NP tájékoztatása alapján a szelektív hulladékot hetente ingyenesen szállítják el. A la­kóközösségeknek kell gondoskodniuk az edényzetek rendeltetésszerű használatáról. A társaság a szelektív edényeket még novemberben helyezi ki.

Kaluzsa Gyöngyivel a Liszt Fe­renc utcában találkoztunk. Az mondta, örülnek a döntésnek, de félnek attól, hogy nem sok minden változik, és akkor majd újra elveszítik a lehetőséget.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában