Kossuth-díjat kapott a Vedres öregdiákja – Interjú Nagy Bálinttal

– Mit szólt a díjhoz, milyen érzéseket ébresztett önben az elismerés?

– Az alkotók azon kisszámú csoportjához tartozom, akik nem figyelik folyamatosan kikacsintva a befogadó közönség véleményét, nem várják a biztatást. Az elismerés alkalmanként megtalál kisebb-nagyobb közösségek felől, ezeket helyi értékükön fogadom. A mostani a legmagasabb hazai művészeti díj, aminek igazán illik örülni, ennek megfelelek.

– Miért döntött az építész szakma mellett?

– A családi legendárium szerint kétéves koromban állandóan építettem a nagyméretű fa és az örökölt beton (háborús termék) építőkockákkal. Ha nem értem haza időben az általános iskolából – ahova akkor még kíséret nélkül járhattak a kicsik is –, anyám valamelyik útba eső építkezés kerítésébe kapaszkodva talált rám. De végleges a középiskola kiválasztásánál lett, nem voltam jó tanuló, apám azt mondta, tanuljak valami szakmát. Jó döntés volt. Ha nem értem haza időben az iskolából, anyám valamelyik építkezés kerítésébe kapaszkodva talált rám.

– Hogyan emlékszik vissza a Vedresben eltöltött évekre?

– A Vedresben töltött idő szakmai pályám legfontosabb indító évei, mint egy rakétakilövő állomás. A felsőfokú technikumot (Debrecen 1967–70, Budapest 1971–72) és a főiskolát (Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola 1975–76) nagyrészt az ott tanultakból csináltam végig. A kényszerű foglalkoztatási tilalom ideje alatti fizikai munka építőmesteri alapjait is akkor tanultam meg. Tanáraim közül a legfontosabbak Anikó néni (Németh Zoltánné) osztályfőnök és magyartanár, „Janicsár” (Török Tibor) matematika tanár, Németh Olivér építészettörténet tanár és a szaktanárok: Csapó István, Kocsis János (épületszerkezet, statika) és azok a műhelyoktatók, akik megtanítottak az ács, kőműves és burkoló munka alapjaira, Bíró Bertalan, Förgeteg József, Ördögh Sándor. Az egész tanári kar nagyszerű volt.

– Kiket tart mesterének?

– Voltak jó és fontos építész tanáraim: Debrecenben Mikolás Tibor, Boruzs Bernát és az Ybl-ben a Szegedről elszármazott Beszédes Kornél, sokat tanultam tőlük. De a mestereimet éretten, sok munka után lévő építészként választottam. Olyan alkotók ők, akik más irányba vitték a gondolkodásomat magamról és a világról is. Név szerint Mezei Árpád filozófus, kultúrtörténész, az Európai Iskola alapító tagja és Batár Attila építész, építészeti szakíró. Több könyvüket adtam ki.

– Több mint tíz éve nem tervez. Mestere, Mezei Árpád így írt Önről:

„Az a benyomásom, hogy itt az építőmester – építész kettőssége mutatkozik meg: Nagy Bálint ácsságot tanult, és utána képezte ki magát építésszé. Benne az építész az építőmestert egyszerre kívülről és belülről szemléli, és az építész az építőmesterrel egyre vakmerőbb kísérleteket csináltat, anélkül, hogy kilépne az építőmester gondolatrendszeréből”.

– Ön szerint milyen a jó építész?

– Magyarországon sok kiváló építész, sok jó mesterember van, remélem, én is belefértem a névsorba. De a fontos a ritkán előforduló korszakos zseni. Közülük hárommal kereszteztük egymás életét, vagy futott párhuzamosan a munkásságom: a nemrégen elhunyt Zalotay Elemér, Bán Ferenc és Bachman Gábor. Sajnos nem sikeres életutak.

– Családjából követik Önt a művészeti pályán?

– Gyermekeim közül Anna statikustervező, Luca hídtervező, éppen Kanadában folytat doktori tanulmányokat, Ilka az Színház és Filmművészeti Egyetemen végzett vágóként.

– Jelenleg milyen munkán dolgozik, és mik a tervei?

– Több mint tizenegy éve vagyok a FUGA kreatív igazgatója, több ezer rendezvény és több száz online esemény után. Még tíz évvel megelégszem, utána kitalálok valami mást.