Baks

2021.04.01. 07:39

Lélekharangot avatnak Bakson

Az új lélekharangot ma 15 órakor avatják, szentelik fel Bakson, a temetőben. Hosszú évekig nem „üzemelt” ilyen a falu sírkertjében, aminek érdekes a története.

Munkatársunktól

– Emlékeim szerint többször helyeztek ki lélekharangot, de kétszer ellopták, legalábbis ennyiről tudok. A megmaradt tartószerkezet tönkrement, megrogyott, és inkább elbontottuk, nehogy rádőljön valamelyik közeli sírra, és kárt tegyen benne – mondta Búza Zsolt polgármester.

Azzal folytatta: a pusztaszeriek példája ösztönözte őket, akik tavaly megmutatták, házon belül is meg tudják oldani a problémát. Ezért vágtak bele abba, hogy újabb lélekharangot készítsenek, melynek a tartóját a napokban állították fel. A baksiaknak is segített Grósz Sándor pusztaszeri asztalos. Az „alapanyagot” az új templom építését követően megmaradt két harang adta, melyeket 1851-ben és 1879-ben öntöttek, és korábban az imaházban teljesítettek szolgálatot – tulajdonképpen megmentették ezeket, mert el akarták vinni egy másik településre –, az új templomhoz pedig Kiss-Rigó László megyés püspöktől kaptak újat.

A két régebbit felújították, az egyik a haranglábon a temetőben kap új feladatot, a másikat a templomban helyezik el, és nagyobb ünnepekkor bárhová elvihetik, mobil lesz. Az előző lopásokból okulva a legújabb lélekharangot térfigyelő kamera vigyázza, remélik, ezzel elejét vehetik a próbálkozásoknak is – tudtuk meg Búza Zsolt polgármestertől.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában