A társulat feljelentést tett

2021.05.13. 20:38

Millós kárt okoztak, elvágták a kákási szivattyú kábelét

Több mint 2 milliós kárt okozott a Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Társulatnak az a rongáló, aki átvágta a kákási szivattyútelep egyik kábelét, majd azt a Marosba dobta. Hasonló eset 6-7 éve nem fordult elő. A szervezet feljelentést tett, korábban többször is rend­őrkézre kerültek a tettesek.

Szabó Imre

Tóth Ferenc öntözési ágazatvezető a szivattyúműnél mutatja a rongálás pontos helyét. Fotó: Szabó Imre

– Május 3-án derült fény a rongálásra – mondta el a Délmagyarországnak a helyszínen, a makói határban Tóth Ferenc, a Tisza–Marosszögi Vízgazdálkodási Társulat öntözési ágazatvezetője. A kákási öntözőcsatorna úgynevezett vízkivételi műtárgyához akkor jött ki megnézni, hogy működik-e a szivattyú. Ugyanis voltak gazdák, akik jelezték, hogy azon a területen szeretnének öntözést kérni, amit innen látnak el vízzel.

A szivattyú azonban nem indult el, és miután tüzetesebben megvizsgálta a berendezéseket, az is kiderült, hogy miért nem. Valaki elvágta a szivattyút és a kapcsolószekrényt összekötő kábelt.

Tóth Ferenc öntözési ágazatvezető a szivattyúműnél mutatja a rongálás pontos helyét. Fotó: Szabó Imre

Másnap az ehhez szükséges gépekkel, valamint személyzettel jöttek vissza és kiemelték a folyóból a szivattyút. Ekkor már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a vezetéket az illető nem lopta el, hanem beledobta a Marosba. A villanyszerelő azt is megállapította, hogy a rongálás miatt nem csak kábelcserére van szükség, hanem a szivattyú is tönkrement.

– Ha összeadunk minden költséget, a kivonulás, a kábelcsere és a szivattyújavítás díját, a kár összege meghaladja a kétmillió forintot

– összegezte a szakember.

Az ok, ami miatt nem többhetes, mindössze csupán néhány napos késéssel tudták elkezdeni az öntözést, egy szerencsés véletlennek köszönhető. A kopáncsi telepen ugyanis volt egy másik szivattyú, amit át tudtak hozni Makóra és egy kis átalakítással üzembe tudták helyezni.

A szivattyútelepen 6-7 évvel ezelőttig gyakoriak voltak a rongálások, lopások, egészen mostanáig azonban nem történt újabb hasonló esemény, ezért is döbbentette meg a mostani eset a szakembereket. Annak idején a kábellopás volt a tipikus, és több alkalommal rendőrkézre is került a tettes. Most is tettek feljelentést, az eljárás még nem zárult le. A szivattyúmű bejáratára hamarosan fémkapu épül, illetve táblákat is kihelyeznek majd, amelyek arra figyelmeztetnek, hogy az üzemi terület és kamerákkal is vigyázzák.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában