Határon túli fiatalok eveztek Makóra

2021.07.27. 19:23

Kapcsolatépítés Makón az egészséges életmód és vízi sportok jegyében – Fotók

A héten hazai és határon túli magyar fiatalok vendégeskednek Makón, kipróbálni a vízi sportokat és gyakorolni az egészséges életmódot – négy országból összesen negyvenen. A résztvevők azt remélik, a program ideje alatt értékes emberi kapcsolatokra is szert tehetnek.

Szabó Imre

A legtöbben olyan helyről érkeztek, ahol nincs mód az evezést kipróbálni, ezért a Maroson mindenki jól érezte magát.

Makó egyre inkább a vízi sportok fellegvárává válik. Ez nem csoda, hiszen a Maros révén megvannak hozzá a természeti adottságok, és az idősebbek emlékezhetnek rá, a hagyományok is. Miután a város az elmúlt években nem keveset költött a folyóparti strandnál az ehhez szükséges infrastruktúrára, már evezős sportegyesülete is van Makónak, a nyári szezonban pedig szinte egymást érik a vízitúrák, táborok. Most például hazai és határon túli középiskolás, illetve felsőoktatásban tanuló fiatalok töltik itt együtt a szabadidejüket, és mindjárt az elején, hogy összerázódjon a társaság, Nagylakról lecsorogtak a folyón Makóig.

Az offline programok varázsa

– Négy országból: Szlovákiából, Romániából, Szerbiából és Magyarországról érkeztek a fiatalok, minden országból tíz-tíz

– avat be a részletekbe a főszervező, Losonczi-Tóth József, a Munka Világa Közhasznú Egyesület projektvezetője.

Az Erasmus+ program részeként megszervezett tábor közös nyelve természetesen a magyar. Ez már a harmadik táboruk: egyszer szerveztek kommunikációs tábort, később pedig egy olyat, ami a fiatalok vállalkozóvá válását segítette. A mostaninak az egészséges életmód és a vízi sportok megismerése a két fő témája.

– Örülünk neki, hogy vannak olyan fiatalok, akik, bár a virtuális világ csábítása nagy, továbbra is érdeklődnek az offline programok iránt

– tette hozzá.

A tábor egyébként hétfőtől szombatig tart, a fiatalokat Makón szállásolják el és minden napra jut valamilyen sportprogram, de lesznek workshopok is, ahol az egészséges életmód tudományos hátterével ismerkedhetnek meg.

A kapcsolatok is épülnek

– Kicsit féltem, hogy fel fogunk borulni, de nagyjából fél óra után már éreztük, hogyan tudunk egyenesben maradni. Nem az volt a célunk, hogy elsőként kössünk ki, hanem hogy gyönyörködjünk a tájban, beszélgessünk, érezzük jól magunkat

– mondta a keddi programról a 17 esztendős Danicska Krisztina, aki a Romániához tartozó Nagyszalontán él és biokémia szakon tanul. Úgy gondolja, miután sok új arcot, különböző embereket ismerhet meg, a tábor épülésére fog szolgálni – a sporttal, egészséges életmóddal kapcsolatos programok úgyszintén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában