43 millió forintos támogatást nyertek

2021.08.20. 08:09

Teljes egészében felújítják a bökényi utat Magyarcsanádon

A település egyetlen utcája újulhat meg a beruházásnak köszönhetően.

Munkatársunktól

– Három évvel ezelőtt már kapott szilárd burkolatot a Bökénybe vezető bekötőút, most pedig a település egyetlen utcáját jelentő rossz állapotú belső út újulhat meg

– tájékoztatta lapunkat Farkas János, Magyarcsanád polgármestere azzal kapcsolatban, milyen beruházásra készülnek. A falu önkormányzata 43 milliót nyert erre a célra. Ebből a burkolatot fogják teljes egészében rendbe hozni.

A hivatalosan külterületi la­kóhelyként nyilvántartott, közigazgatásilag Magyarcsanádhoz tartozó Bökényt legtöbben a nyugalom szigeteként emlegetik. A falutól három kilométerre lévő település mindössze egyetlen utcából áll, amely a Maros-töltéssel fut párhuzamosan. Mindössze kéttucatnyi ház áll itt, 30-40 lakója van – nincs vezetékes ivóvíz, földgáz, a csend, a Maros közelsége mégis sokakat vonz ide lakóként és látogatóként is.

A bökényi utca is olyan sima lesz, mint az oda vezető bekötőút. Fotó: Szabó Imre

A település helyén egyébként valószínűleg a honfoglalás idején is laktak már – erre nemcsak régészeti lelet, de a határban látható kunhalom is utal.

A mai Bökényt bő száz esztendeje dohánytermesztők népesítették be újra.

– Az építkezés azt követően kezdődhet el, hogy az út jelenleg még államhoz tartozó na­gyobb szakaszát megkapja Ma­­gyarcsanád

– mondta Farkas. Ez reményei szerint szeptember–október körül lehet.

Az önkormányzatnak egyébként továbbra is nagy terveik vannak Bökénnyel. Szeretnének itt turisták, elsősorban lovasok fogadására alkalmas épületet kialakítani. Erre egyszer már pályáztak, de akkor nem nyertek. Abban is bíznak, hogy hamarosan elkészül a kerékpárút Magyarcsanádtól a határig, s akkor a kerékpárosok is jöhetnének.

A település egyetlen utcája újulhat meg a beruházásnak köszönhetően.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában