Lábasfedő lett a lezuhant csongrádi repülő szárnyaiból – Fotók

Mozgalmas nap volt Csongrádon 1956. október 27-e: a Nagyboldog­asszony-templomban esküvőre gyűltek össze, a városháza előtt pedig Piroska János volt polgármester szólt az egybegyűltekhez. Ekkor jelentek meg a tüzelésre kész MiG–15-ös vadászrepülők a város felett.

A baljós nap történetéről dr. Gyöngyössy Orsolya néprajzkutató gyűjtötte össze a visszaemlékezők vallomásait, az ő segítségével idézzük fel az eseményeket.

Emberek a téren

A budapesti események hatására Csongrádon is nekiláttak, hogy megszervezzék a Nemzeti Bizottságot, amelynek élére dr. Piroska Jánost szerették volna felkérni, aki 1933 és 1941 között a város polgármestere volt. Az akkoriban Kiskunfélegyházán dolgozó volt városvezetőért egy motorkerékpáros ment át, és kérte, hogy jöjjön haza.

A városba visszatérő Piroska október 27-e délutánjára hirdetett meg nagygyűlést a városháza előtti térre. Ekkor akarták lemondásra kényszeríteni a pártbizottság titkárát is, és a város kommunista vezetőségét.

A városban forradalmi volt a hangulat: a diákok tüntettek, a gimnazisták közös erővel felállították a korábban elbontott országzászló szobrait a ledöntött Felszabadítási emlékmű üresen tátongó helyére.

A 27-i délutáni tömegrendezvényre az évek távlatából sokféleképpen emlékeznek, van, aki kétszáz résztvevőre becsüli a tömeget, más azt mondja, ötezren voltak a városháza előtt.

Miközben Piroska beszédet tartott, megérkezett egy lakodalmas lovaskocsi-sor is, de a volt városvezető még be se bírta fejezni beszédét, mikor megjelent a repülőgép.

Ha szükséges, használják

A városban maradt kommunista vezetőség egy része a laktanyába menekült, onnan Kecskemétre te­­lefonáltak segítségért, hogy az összegyűlt tömeget valamiképpen megfélemlítsék és szétoszlassák. Kecskeméten Gyurkó vezérőrnagy intézkedett: két lökhajtásos repülőgépnek adta ki a parancsot, hogy közelítsék meg Csongrádot, és ha szükséges, használják gépfegyvereiket. Gyurkó ugyanezen a napon lövette szét a tiszakécskei tüntetést, amelynek tizenhét halálos áldozat és száztíz sebesült lett az eredménye. A csongrádiak sem sok jóra számíthattak.

Szerencsére azonban Istenes Elemér főhadnagy, a 62. vadászrepülő ezred pilótája megtagadta a parancsot, viszont tömegoszlatás gyanánt úgynevezett „hideg rácsapásba” kezdett.

Lövés nélkül repült rá a tömegre, abban bízva, hogy a gép utánégetőjének dübörgő hangja is elég ahhoz, hogy szétzavarja a csongrádiakat.

Három kör a város felett

A téren jelenlévők közül Gát László ekképpen emlékszik vissza a történtekre: „Mikor a beszédnek vége lett, a menyasszony meg a vőlegény, a násznép kezdett bemenni a templomba, akkor jött a Fő utca felől két lökhajtásos repülőgép. Az egyik az nagyon alacsonyan, a másik pedig föntebb. Az egyik repülőgép, kicsit hátrébb, ott volt valahol a városháza fölött.

Észleltük a nagy robajt, a Halásztanya felől. Félrefordulva jött a gép, a városháza felé néztek a kerekei, az utazófülkéje pedig a templom felé, és a bal szárnyán piros jelet mutatott. Mi az egyetemen honvédelmi oktatásban részesültünk, és ott azt tanultuk, hogy ez veszélyt jelent. A gép egy nagyon picivel föntebb ment először, mint a templom tornya. A második gép valahova elment, ez a gép pedig elkanyarodott a Tisza fölé, majd még egyszer jött, de még lentebb. Ekkor engedte el a sorozatot.

Mindenki hasra vágta magát ott a téren. A lövedékek belecsapódtak a KIOSZ (kocsma) mögött lévő jégverem nádtetejébe. Oda, ahol lebontották a régi pékséget, sütőüzemet. Az az érdekes, hogy apám ekkor már a sütőiparnál dolgozott, műszaki vezető volt. És egy lövedéket hozott haza, és mutatta, itt a géppuska lövedéke.

A repülőgép mikor másodszorra jött alacsonyabban, és elengedte a sorozatot, mi hasra vágtuk ma­gunkat. A gép elment megint a Tisza fölé, és mi elkezdtünk szaladni be az Iskola utcába, mások pedig a templom mögé. Többen a városháza árkádjai alá rohantak. A násznép meg bent volt a templomban.

Eljutottunk a múzeumon túlra, az iskola sarkára. Megint jött a gép, ez a harmadik köre volt, és a harmadik körben azt lehetett látni, hogy a gép nagyon magasra megy, húz fölfelé. Ez a gimnázium fölött volt. De nagyon magasra, már csak arasznyinak lehetett lát­­ni. Kidobott két valamit, kettőt. Hát mire gondol az ember, hogy bomba. Lehasaltunk Évával itt, az Iskola utcában egy fa mögé. Kukucskáltunk a fa mögül. Mikor jön a detonáció? De detonáció nem lett. De azt lehetett látni, hogy a gép „stukában” jön lefelé füstölve, zuhan. A Bökénybe, a gátőrház mögé, a Négyöles útra, esett.

A két „valamiről” meg kiderült, hogy két benzineshordó volt, és az egyik Galli kántor úréknak az udvarára, a másik pedig a Szent György utcába, ahol a dr. Fehér Ede tanár úrék laktak, azoknak a spejzukra esett. Két üres benzineshordót dobott ki, tehát szabadulni akart a tehertől valószínűleg.

Vártuk a detonációt, de nem történt semmi, és akkor szaladtunk tovább ki a Tisza-gátra, onnan lehetett látni a füstcsóvát, megnéztük, de mondtam, hogy én nem megyek oda, fölösleges lett volna, hiszen újabb robbanás sem volt kizárt.

Sokan szaladtak végig az Andrássy úton, szaladtak arra lefelé, közel is mentek hozzá. Mire mi végigsétáltunk a gáton a piroskavárosi kistemplomig, és én ki­­­­jöttem a Fekete János utcán a malom elé, akkorra a gépet, már a roncsokat vitték a csongrádi laktanyába. A másik gép jött keresni a lezuhant gépet. Kettőt fordult, mi­­re megtalálta.”

Vadászgépből lábasfedő

A pilóta, Istenes Elemér halálát va­­lószínűleg műszaki hiba okozhatta, vagy az, hogy túl alacsony sebesség mellett hajtotta végre a manőverét, bár a városban arról is terjengtek pletykák, hogy a gépet a laktanyából lőtték le.

A lezuhant gépet rögtön megrohanták a csongrádiak, és szétverték, széthordták a repülő darabjait.

Molnár József a lezuhant gép köz­­vetlen közelében is járt: „Én voltam ott először, amikor le­esett a repülővel, és én értem be leghamarább. Kerékpárral mentem lefele, tekertem nagyon, és ahogy leértem, hát égett a föld ott, minden, láttam az embert, aki ott feküdt a földön félig kibomlott ejtőernyővel. Istenes Elemérnek a feje, a koponyájának a teteje hiányzott, nem tudott kinyílni az ernyője, mert nagyon alacsonyan katapultált, az ejtőernyőből mi, fiúk kihúztuk az ejtőernyő zsinórját, és az ejtőernyőt pedig vitték, akik érték.”

A lezuhant gép da­­rabjait széthordták az odasereglő emberek, elvitték a repülő kerekét, elgörbült csövű géppuskáját, a nyomjelző lövedékeket, a gép alumínium oldalából, szárnyából pedig lábasfödőt csináltak.

Így emlékezett Molnár József:

„Egész éjjel nem bírtunk alud­­ni, mert verték szétfele a repülőt. Mindenki vitte a darabjait haza magával, ebből ugye én is kivettem a részemet. Másnap reggelre szétszedték a repülőt, és hát már csak dirib-darabokat tudtak belőle elszállítani, hisz itt a belvárosi ember, mind akik itt laktak, mind vitt haza magának emlékül egy darabot. Édesanyám hosszú időn keresztül őrizte az emlékeink között. Én ilyen kis irányító automata szárnyirányító-vezérlő rendszernek egyes részeit, darabjait szereltem ki, hoztam magammal. És hát igazából ez volt az a pont, amikor volt egyfajta elégtétel.”