Szeged

2021.12.02. 10:00

Könyv az átalakuló emberi jogokról

Munkatársunktól

– Az emberi jogok lényegesen átalakultak az elmúlt évtizedekben – erről is beszélt az Embertelen jogok című könyve kapcsán Grégor Puppinck, az Európai Jogi és Igazságügyi Központ igazgatója tegnap Szegeden, a Mathias Corvinus Collegium rendezvényén.

– A könyvemben az emberi jogokra fókuszálok. Megfigyelhető egy olyan folyamat, amely megváltoztatja az eredeti célkitűzéseket, amelyeket az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában, vagy az 1950-es Európai Emberi Jogi Egyezményben lefektettek. Új emberi jogokat fogalmaznak meg, mint például az eutanázia, ami korábban ellentétes volt az emberi jogokkal. Célkitűzéseim közé tartozik többek között, hogy elemezzem például az Emberi Jogok Európai Bíróságát. Úgy vélem, hogy ezek az intézmények egyre in­­kább a hatalom eszközévé válnak, továbbá arra kényszerítik az államokat, hogy olyan morális döntéseket hozzanak, amelyek szembemennek a ko­­­rábbi szerződésekben leírtakkal – hangsúlyozta Grégor Puppinck. Hozzátette, hogy az átlag állampolgár már nem érti, hogyan működnek a politikai intézmények.

– Az emberek elvesztették a lehetőségüket ahhoz, hogy beletekinthessenek a hatalommal rendelkező intézmények működésébe. Az állampolgároknak legfeljebb olyan opcióik vannak, hogy felveszik a kapcsolatot a helyi önkormányzati és parlamenti képviselőkkel. A hatalom túl messzire került az állampolgároktól, ami problémát jelenthet a demokrácia számára – fogalmazott a könyv szerzője.

Ezek is érdekelhetik