Nem enyhül az omikronhullám

Továbbra is sok az új fertőzött a megyében, bár Hódmezővásárhelyen javult valamennyit a helyzet. Egy újabb rendezvény marad el betegség miatt, és még nincs vége az oltási akció­nak.

Munkatársunktól

Az ásotthalmi rendelőben ahogy lehetett, megtartották az oltási napot. Fotó: Kuklis István

A múlt hetihez képest javulnak a számok, az intézmények és a polgármesteri hivatal alkalmazottai között is kevesebb a fertőzött, mint akkor – közölte tegnap a hódmezővásárhelyi operatív stáb. A rendőrség tájékoztatása szerint 14 ember van jelenleg hivatalosan karanténban a városban. 

 

A múlt héten bevezetett intézkedéseket egyelőre továbbra is fenntartják, tehát a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálata továbbra is csak telefonos időpontkérés után fogadja ügyfeleit. A javulás ellenére mindenkit arra kérnek, hogy tartsák be a védekezési intézkedéseket, hordjanak maszkot, fertőtlenítsenek gyakran, és ügyeljenek a távolságtartásra. 

 

Elmarad a makói Levéltár Galériában szerda délután fél ötre tervezett plakátkiállítás megnyitója. Urbancsok Zsolt, az intézmény vezetője arról tájékoztatta a Rádió 7-et, hogy az Erdei János Városi Sportcsarnokkal közösen szervezett 110 éves Makó szervezett sportélete című kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött kiállítást megbetegedések miatt nem tudják megtartani. A tervek szerint edzőkkel, testnevelőkkel, sportújságíróval beszélgettek volna a Maros-parti város 110 éves sportjáról. 

 

Februárban is minden csütörtök és péntek délután, és szombaton oltási akciót szerveznek a kórházi oltópontokon és a kijelölt járásközponti szakrendelőkben. Ezenkívül a háziorvosok is szerveznek oltási napokat, ahogy ez már a megyében több praxisban is megtörtént.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában