Helyi közélet

2022.05.19. 18:58

A jövőjét élheti fel Szentes

Megtartotta májusi rendes ülését a képviselő-testület, amelyen több városi cég éves beszámolója mellett tárgyalták az önkormányzat gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatait, valamint a Családsegítő Központ külső férőhelyek kialakítására irányuló pályázatát is.

Majzik Attila

Illusztráció: Török János

Az ülésen a testület elfogadta a Szentesi Központi Óvoda vezetőjének ötéves munkájáról szóló beszámolóját, egyben újabb öt évre az egyedüli pályázóként induló Palástiné Kunos Mariannát választották meg óvodavezetőnek.

Arra törekedtünk, hogy a működésünket, a kötelező és az önként vállalt feladatainkat el tudjuk látni. 2021-ben több programot is elkezdtünk, ezt a következő években is folytatni szeretnénk – mondta el Szabó Zoltán polgármester a Szentes 2021-es gazdálkodásáról szóló beszámoló kapcsán. Bujdosó Tamás képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy a jövőjét fogyasztja el a város: míg az előző testület idején még 1,4 milliárd forint „pluszban” zárt a város, most a mérleg szerint több, mint 1,3 milliárd forintos veszteséggel zárt Szentes. 

Ezzel szemben Móra József arra tért ki, hogy az önkormányzat bevételszerzésére korlátozottak a lehetőségek a kormány által bevezetett veszélyhelyzet miatt, Szabó Zoltán polgármester pedig a városban lévő cégek fejlesztéseire, az Ipari Park bővülésére mutatott rá, valamint kiemelte, a legprosperálóbb megyei cégek közül hét Szentesen működik.

A város 2021-es gazdálkodásáról szóló beszámolót végül a testület tíz igen, kettő nem és egy tartózkodás mellett elfogadta.

A képviselők ezt követően meghallgatták és elfogadták a városi cégek beszámolóit is, illetve döntöttek a Szentesi Családsegítő Központ pályázatáról is: az intézmény pályázati forrásból vásárolna két lakást, hogy a családok átmeneti otthonához kapcsolódó külső férőhelyeket alakítsanak ki.

Címkék#Szentes

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában