Sándorfalva

2022.05.23. 16:50

Átadták az idei Pallavicini-díjat egy tehetséges diáknak

A Sándorfalvát alapító őrgróf leszármazottja, Alfonso Pallavicini adta át tegnap a település iskolájában azt a díjat, amellyel minden évben a legkiválóbb diákot ismerik el. A plakett mellé egy angliai nyelvtanfolyam is járt.

T. K.

Alfonso Pallavicini személyesen adta át az általa alapított díjat a legkiválóbb diáknak. Fotó: Karnok Csaba

A Pallavicini névadó ünnepség 20. évfordulójára emlékeztek hétfőn a sándorfalvi általános iskolában. Az intézmény két évtizede viseli a település alapítójának nevét, akinek leszármazottjai a mai napig szoros kapcsolatban állnak a kisvárossal. A hétfői rendezvényen így részt vett Alfonso Pallavicini is.

A program a dombormű megkoszorúzásával kezdődött, majd az iskola tornacsarnokában összegyűlt diákok, tanárok, valamint a város és intézményeinek vezetői részvételével megtartották az ünnepséget. Elsőként Czibuláné Arany Szabó Ágnes igazgató mondott beszédet, aki felidézte az iskola történetét, illetve az épülettel kapcsolatos fontosabb beruházásokat. Ezt követően Bertáné Takács Erika mesterpedagógus beszélt Sándorfalva alapításának történetéről, majd a Suhancok fellépése szórakoztatta a jelenlévőket. 

Az Őrgróf Pallavicini Károly-díjat Alfonso Pallavicini alapította 2005-ben, így állítva emléket édesapjának, az utolsó Pallavicinek, akinek a magyar volt az anyanyelve. Az emlékplakettel és egy angliai nyelvtanfolyammal járó elismerést mindig az iskola legkiválóbb diákja veheti át. Hogy ez mekkora segítséget jelent a fiatalok nyelvtanulásában, arról a 3 évvel ezelőtti díjazott számolt be levélben, amelyet magyar és angol nyelven is felolvastak a jelenlévőknek. 

Az ünnepségen először köszöntötték a tavalyi és a tavalyelőtti díjazottat, Bitó Alexandrát és György Lolát, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudták az alapítótól átvenni elismerésüket. Ezt követően Alfonso Pallavicini mondott beszédet, aki örömét fejezte ki, hogy két év kihagyás után ismét itt lehet, ráadásul maszk nélküli arcokat láthat. Majd átadta a díjat az idei legkiválóbb diáknak, Vékes Ádám Józsefnek.

A program az iskola diákjainak zenés műsorával zárult. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában