Helyi közélet

2022.05.11. 13:43

Két évtizede őrzik a békét, a nyugalmat

M. A.

A faluházban tartották ünnepi közgyűlésüket a polgárőrök. Fotó: Magyari Béla

Megalakulásának húszéves évfordulóját ünnepelte a Csanyteleki Polgárőr és Tűzoltó Egyesület. A különleges év­­fordulón több polgárőr munkáját is emléklappal ismerték el: húszéves szolgálatért Nagy Sándor, Borsos János Lajos, Varga István, Makai Kis László, Sallai György, Kása János és Bernát János, tizenöt éves polgárőrszolgálatért pedig László­­né Nagy Beatrix, Csongrádi Csaba, Gémes János, Kovács Andrea, Dömötör József és Ko­­vács János vehetett át elismerést. 

Húsz éve a Forgó Henrik vezette testület kért fel az egyesület összehozására. Akkoriban már Csongrádon működtek polgárőrök, ezért mi is belevágtunk 

– mesélt az egyesület indulásáról Nagy Sándor alapító, az egyesület első elnöke. Mint elmondta, eredményesen telt a mögöttük hagyott húsz év, mert érezhetően javult a fa­­­luban a közbiztonság, kevesebb bűncselekmény történt a megalakulásukat követően. 

Tavaly év végén az önkéntes tűzoltócsoport kialakításával tovább bővültek az egyesület feladatai. Első komolyabb bevetésük az április 23-i viharkár volt, ahol helytállásával a hivatásos tűzoltók elismerését is kivívta a csanyteleki csapat. 

A polgárőrök erőfeszítéseit Erhard Gyula polgármester is megköszönte. Elmondta, a polgárőrség, valamint az önkéntes tűzoltók munkájára a településnek nagy szüksége van, ezért az önkormányzat a lehetőségeikhez mérten ezután is támogatni fogja az egyesületet. A polgármester kiemelte, a polgárőrség a rendőrőrs épületében kap új székhelyet, amit hamarosan már birtokba is vehetnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában