Helyi közélet

2022.06.30. 17:00

Strandoló hattyúcsalád

A hattyúk a nap jó részét a nádasban töltik, időnként azonban a nyílt vízen is lehet látni őket. Fotó: Karnok Csaba

A Sándorfalvi Nádastó Szabadidőpark leghűségesebb vendégei gyakorlatilag több mint 10 éve a hattyúk. Bár az „eredeti” lakó, a legendás és mindenki által kedvelt Dezső, aki sokszor még a fürdőzők közvetlen közelébe is odamerészkedett, időközben elpusztult, a hagyomány nem szakadt meg: a bányatavon pihenők minden évben egy komplett madárcsaláddal osztozhatnak a nyaralás élményeiben.

Idén is itt költött egy pár, két kicsinyükkel pedig most már időről időre elő is merészkednek. Így a szerencsések láthatják, amint a fehér madarak előbújnak a nádasból, és felfedezőútra indulnak a területen. Annak ellenére, hogy sosem vásárolnak jegyet, nemcsak a számukra ideális, a fürdőzők elől elzárt horgásztavat, hanem a teljes strandot használják, így a barna pelyhes kicsik akár a gyerekpancsolóban is megmártózhatnak, ha éppen ahhoz van kedvük.

Természetesen azonban emiatt senki nem zavarja el őket, hiszen tiszteletbeli örökös bérletesekről van szó. A vendégek közelébe azonban most még nem mennek, megvárják, amíg csend és nyugalom ül a területre, és nem is javasolt őket megközelíteni, hiszen a szülők vehemensen védelmezik utódaikat. 
Szelfizni tehát még kicsit nehéz velük, a közös strandolás azonban így is nagy élmény lehet bárki számára. Főleg, ha a fehér tollas társaság – mint szerda délután – még egy gémmel is kiegészül. 

 

A hattyúk a nap jó részét a nádasban töltik, időnként azonban a nyílt vízen is lehet látni őket. 
Fotó: Karnok Csaba

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában