2022.07.13. 08:40
Közelebb viszik a természetet a látássérültekhez
Erdőkbe, parkokba kirándulnak a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületének tagjai, hogy megtapasztalják a természet lélekre gyakorolt pozitív hatásait. Hamarosan Bakonybélbe utaznak, miközben itthon tandemmel kirándulnak.
Már Sándorfalvára és vissza is eltekertek a tandem kerékpárral a látássérültek. Fotó: Török János
Mozgalmasan telnek a hetek a Vakok és Gyengénlátók Csongrád-Csanád Megyei Egyesületénél, amelynek tagjai hamarosan Bakonybélbe utaznak, ugyanis a szervezet célja, hogy minél közelebb vigyék a természetet a látássérültekhez. Éppen ezért indították útjára Mihók Barbarával, az SZTE Gazdaságtudományi Karának ökológusával, a Környezeti Társadalomkutatók tagjával közösen a Láthatatlan zöld című kutatást, hogy a látássérültek is megélhessék a természet csodáit, a parkokba és az erdőkbe pedig akár egyedül is el merjenek menni, ha lelki töltődésre van szükségük.
Ballai Anna Mária, az egyesület vezetője lapunknak elmondta, ennek részeként, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal együttműködve jártak már fülemüle túrán, hogy megfigyeljék a madár hangját, ősszel pedig a gímszarvasok bőgését és a dámvadak barcogását fülelték meg. Továbbá a projektben interjúk is készültek a látássérültekkel, többek közt vele is. Ezek során pedig azt mondták el, hogy miként élik meg a természettel kapcsolatos dolgokat, milyen élményeket szereztek eddig a számukra láthatatlan zöldben járva. Megjegyezte, volt olyan, aki azt mondta, nem érti, hogy az emberek miért akarnak a hegyre felmenni csak azért, hogy a csúcson megnézzék a kilátást, míg más a levágott fű illatáról beszélt, hiszen arról tudja, hogy milyen a zöld.
Kiemelte, sok megaláztatás éri őket a mindennapokban, azonban az erdőben nincs ilyen, ott nyugodtan sétálhatnak, megpihenhetnek egy fa alatt, mert nem mondja nekik senki sem azt, hogy majd elfogadlak, ha ezt és ezt teljesítetted. A kirándulásokat és túrákat egyébként egy vállalkozástól kapott nagy összegű támogatásból tudják megvalósítani.
Hozzátette, azt is szeretnék, ha több sportolási lehetőség állna a tagjaik rendelkezésére, éppen ezért vásároltak idén egy tandem kerékpárt egy német–magyar alapítvány segítségével. Az első ülésen mindig egy számukra megbízató látó személy ül, az egyesület tagjai pedig a hátsó ülésen tekernek.
Már kihívást is szerveztek a biciklihez kapcsolódóan, a csatlakozóknak 3 hét alatt több mint 20 kilométert kellett kerékpározniuk, de voltak olyanok is, akik gyalogosként csatlakoztak a kihíváshoz, nekik hétszer 10 ezer lépést kellett megtenniük, szintén egy látó kísérő segítségével. A tandemet a tagok közül bárki kibérelheti, ahogyan a korábban vásárolt szobabiciklit is.