2022.09.02. 20:22
Még szebb lesz a maroslelei templom
A maroslelei templom a felújítás ideje alatt is fogadja a híveket, nem zárják be. Fotó: Drimba Tibor
Hamarosan folytatódik a maroslelei templom külső felújítása, az épület mellett már látható az ehhez szükséges állványzat. A munka nagyjából egy hónapot vesz majd igénybe, de a hívek előtt a kapu addig sem lesz zárva.
A már korábban megkezdett külső felújítás most egy 15 millió forintos pályázati támogatásnak köszönhetően folytatódik
mondta a Délmagyarországnak Laczkó István plébános. A falu egyetlen, római katolikus templomáról van szó, ami a Magyarok Nagyasszonya nevet viseli. A falu főterén áll, 1901-ben épült neogótikus stílusban Papp József tervei alapján, Dessewffy Sándor püspök adományából. Egyhajós, 300 férőhelyes, tornya 3 haranggal rendelkezik. Az épület falán található a világháborúban elesettek emléktáblája.
Bonyolult munka
A lelei templom külső felújítása kisebb lépésekben már évek óta folyik. Legutóbb, két évvel ezelőtt a tornyot hozták rendbe. Most egy tavalyi pályázat révén folytatódik a munka.
Bonyolult lesz a munka, mert a falról le kell verni a vakolatot, hiszen a vakolat szintjéig rossz állapotban van
mondta a plébános.
Az állványozás sem egyszerű, hiszen nem sík felületről van szó
tette hozzá. Az állványozás mindenesetre – mint a helyszínem járva tapasztaltuk – már megkezdődött. Maga a felújítás várhatóan a jövő héten indul, a kőműves és a bádogos munkát a szegedi Berill Invest Kft. csapata végzi Makra Sándor vezetésével.
Kellene még 20 millió
A falu központi terének meghatározó jelentőségű épületét korábban teljesen alászigetelték és nagyjából két méter magasságig újravakolták kívül-belül. Most a falakon fognak dolgozni, de teljes egészében még ezt követően sem lesz készen a homlokzat. A befejezés további, nagyjából 20 millió forintos beruházást igényelne. Kérdés, hogy erre mikor kerülhet sor. Bár a lelei hívek szoktak adakozni, korábban a felújítási munkák folytatása érdekében rendeztek nagy sikerű jótékonysági koncertet és adománygyűjtést is, Laczkó István szerint ehhez biztosan szükség lesz központi támogatásra.
Egy hónapig tart a munka
A most induló felújítás várhatóan nem zavarja majd a falu egyébként gazdag hitéletét. A templomkapu mindig nyitva van, hetente egyszer celebrálnak misét, de működik imacsoport és hittanórákat is szoktak tartani Maroslelén. A munkálatok várhatóan egy hónapot vesznek igénybe.