Kratochvil

2022.10.21. 18:50

Nyílt napot tartottak a honvéd középiskolában - Fotók

A honvédelmi és nevelési programot mutatták be pénteken délután a hódmezővásárhelyi honvéd középiskola és kollégiumban az érdeklődő több mint kétszáz szülőnek és gyereknek.

T. Sz.

Bemutatkoztak a növendékek. Fotó: Tábori Szilvia

 Kovács István alezredes, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium igazgatója a vásárhelyi intézményegység nyílt napján lapunknak elmondta:  növendékeik magabiztossá vállnak, nemcsak képességekkel rendelkeznek, készségekké fejlesztik azokat. A közelmúltban egy 12. évfolyamos debreceni hallgatójuk az intézményben tanultakat alkalmazva életet mentett egy súlyos közlekedési balesetnél. Megtanítják őket elsősegélyre, önvédelemre, a fegyelmezett napirend szerinti életre. Felkészítik őket, hogy érettségi vizsga után hazafias, honvédelmi tudásukat kamatoztathassák akár a katonai felsőoktatási intézményben, akár egy civil főiskolán. A középiskolai tanulmányaik befejezésével nem kötelező katonai pályán folytatniuk. Ugyanakkor a honvédség egy egész életpályát kínálhat. A főbb tantárgyak között ott az etika, a jogszabályismeret, a hadtörténet, a katonai térképismeretek, a szakmai kommunikáció, az önismeret fejlesztés, a fegyverzettechnika, a prezentációs, illetve geopolitikai ismeret. Civil és katonai pedagógusok egyaránt oktatnak az intézményben. 

A vásárhelyi honvéd középiskola gimnáziumi osztálya 15 fővel indult szeptemberben, egyebek mellett emelt szintű angol illetve, honvédelmi alapismeretek közismereti tantárgy oktatásával. Ezenkívül egy magasabb létszámú technikumi osztály kezdett még Vásárhelyen. A növendékeknek kötelező a kollégium, első félévben nincs kimenőjük, de a 4,5 átlag feletti tanulmányi eredményű illetve a „Kiváló Kollégista” címet viselő növendékek szabadon rendelkezhetnek szabadidejükkel. Vásárhelyen jelenleg a régi nőtlenszálló felújított épületében laknak.

 

 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában