Hódmezővásárhely

2022.11.30. 10:00

Kamerával védenék meg a játszóteret a vandáloktól

Hódmezővásárhelyen, a Damjanich utca környékén élőknek elege van abból, hogy valakik állandóan megrongálják a játszótér elemeit és környezetét. A lakosok hatékony megoldást szeretnének a vandalizmus ellen. Kiderült, az önkormányzat kamerákkal védené meg a játszóteret.

Kovács Erika

A Damjanich utcai játszótér kiemelt terület lesz a vandalizmus miatt. Fotó: Kovács Erika

Lőkösné Nagy Sarolta önkormányzati képviselő a múlt héten tartott lakossági fórumot. Egy helyi lakos, Lévai Péter tette szóvá, hogy a játszótéren alig van olyan nap, hogy valaki vagy valakik ne tennének tönkre valamit.

– Minden délután kutyát sétáltatok, a Damjanich utcai játszótér felé is elmegyünk. Mindig van valami friss dolog, aminek nagyon nem örülünk. Néhány napja vettem észre, hogy a műkőből, vagy mészkőből készült szökőkutat valakik lekaratézták. A játszótér sarkán lévő kis épületnek is állandóan kiveri valaki az ablakát. Elcsúfítják a korlátot, az okospad, aminek segítségével telefont is lehet tölteni, már olyan, mint egy smirgli. Őszintén szólva, néhány ember nem is érdemelné meg azokat a dolgokat, amiket a közösség megad – mondta a lakos, aki szerint sűrűbb járőrözésre vagy kamerákra lenne szükség, hogy megelőzzék a hasonló rongálásokat.

Laczkó Judit, a lakosságszolgálati iroda vezetője is megerősítette, mindennaposak a rongálások a Damjanich utcai játszótéren.

– A játékeszközöket rendbe tettük ugyan, de az a szomorú hírem van, hogy ezt a játszóteret valakik folyamatosan bántják. Volt, aki például csúszdának használta a napvitorlát. A közterületfelügyelők és a rendőrök sűrűn járnak arra, hiszen ezekből a vandál tettekből a városnak anyagi kára származik, de mindig nem lehetnek ott. Eredményről is be tudok számolni, lebuktatták az egyik elkövetőt, aki fiatalkorú volt – emelte ki.

Márki-Zay Péter a kamerafejlesztések kapcsán elmondta, a Damjanich utcai játszótér kiemelt terület lesz a vandalizmus miatt. Vagyonvédelmi okból a játszótér is kap majd kamerát. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában