Hódmezővásárhely

2023.04.14. 19:30

Megkérdeztük Vásárhelyről a mesterséges intelligenciát – kár volt!

Már nemcsak Márki-Zay Péter felesége „segít” a vásárhelyi városházán, hanem a mesterséges intelligencia is. Mi is beszélgettünk a ChatGPT-vel. Ha vicces pillanatokat szeretnének átélni, próbálják ki Önök is!

Kovács Erika

Fotó: Shutterstock

A ChatGPT-nek van egy ingyenes verziója, amelyet tesztjelleggel már kipróbáltunk, az előfizetéssel pedig még nagyobb kapacitást érhetünk el. A héten Hódmezővásárhely lett az első olyan magyar önkormányzat, ahol mesterséges intelligencia segítségével javítjuk a város működésének hatékonyságát

 – jelentette be Márki-Zay Péter a Vásárhelyi Televízió Időben című műsorában, hogy hivatalosan is előfizettek a mesterséges intelligencia alkalmazásra.

Mint azt lapunk már megírta, számos betöltetlen állás van a vásárhelyi önkormányzatnál, ahol – főleg a vezető beosztásúak körében – igen nagy a fluktuáció. Jelenleg nincs jegyző, jogi irodavezető, most már vezető jogtanácsos sem, a HMSZ Zrt. élére vezérigazgatót keresnek, a Tornyai művelődési központhoz pedig főigazgatót. Lehet jelentkezni közterület-felügyelőnek, jogi ügyintézőnek is, vagyis a meglévő városházi- és intézményi alkalmazottaknak bőven van mit csinálniuk. Mint nemrégiben kiderült, a polgármester felesége is az önkormányzatnál „segít”, „Ha ugyanis bárki kér a feleségemtől valamit, utána ő segít elintézni” – pattant ki néhány hete a botrány Vásárhelyen.

Most már a mesterséges intelligencia is segíti a vásárhelyi önkormányzat munkáját, amelytől bárki kérdezhet bármit. Mi is írtunk neki 3 kérdést egymás után. Egyedül arra tudott válaszolni, hogy ki Hódmezővásárhely polgármestere. Azt azonban még véletlenül sem találta el, hogy 2019-ben kik lettek az önkormányzati képviselők. Először viccesen csak azt válaszolta: „Ban ben”, a kérdésünk megismétlésére pedig már „komolyabb” választ adott: „A polgármester-választáson Márki-Zay Péter független jelölt nyert a szavazatok 57,5 százalékával, legyőzve a Fidesz mindenkori jelöltjét, Hegedűs Zoltánt…” „Az önkormányzati képviselő-testületi választáson az ellenzéki pártok szerezték meg a mandátumok többségét, 14 mandátumot a Márki-Zay által támogatott Momentum Mozgalom, 6 mandátumot a Demokratikus Koalíció (DK), 3 pedig az MSZP. A Fidesz 2, a szélsőjobboldali Jobbik pedig 1 mandátumot szerzett” – a válasznak persze semmi köze a valósághoz. Megkérdeztük a ChatGPT-t arról is, hogy mi a földadó, de fogalma sem volt róla.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában