Maroslele

2023.05.25. 20:00

Újraavatták a felújított lelei keresztet – Fotók

Maroslelén csütörtökön délután avatták újra a római katolikus templom előtt álló felújított keresztet, amely a faluban máig köztiszteletnek örvendő Dessewffy Sándor püspöknek állít emléket. A helyreállítást egy országos felhíváshoz csatlakozva a helyi kereszténydemokraták végezték el.

Szabó Imre

A maroslelei keresztet korábban legutóbb 1994-ben újították fel. Fotó: Szabó Imre

Akkor újult meg ez a kereszt, amikor Nyugat-Európában éppen eltávolítják a kereszteket, templomokat becstelenítenek meg és embereket hurcolnak keresztény hitükért 

– mondta Latorczai Csaba, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) ügyvezető főtitkára, miniszterhelyettes csütörtökön Maroslelén, a helyi római katolikus templom előtt. Mint korábban megírtuk, a 120 esztendős, a települést alapító püspök tiszteletére itt emelt keresztet előbb örökbe fogadta a párt helyi szervezete, majd saját költségén felújíttatta. A lelei KDNP ezzel a párt országos felhívásához csatlakozott.

A tavaly novemberben meghirdetett, egyre népszerűbb mozgalom célja az, hogy a közterületeken álló kereszteket megmentsük és örökül hagyjuk az utánunk következő nemzedékeknek. Ez egyben kiállás is keresztény kultúránk mellett

 – tette hozzá.

Drimba Tibor polgármester, a párt helyi szervezetének elnöke az ünnepségen arról beszélt, hogy aki ismeri Maroslele történetét, az tudja, hogy a kereszten megörökített püspök nélkül Maroslele nem létezne. Támogatásával tudtak letelepedni a mai leleiek ősei, és az ő segítségével épült templom, községháza, orvosi rendelő, újult meg az iskola és fúrták itt az első artézi kutat.

 Halála után egy évvel, 1908-ban a főpap tiszteletére Püspöklelére változtatta a település nevét az itteni elöljáróság. 1950-ig viselte ezt a nevet, amikor a kommunista hatalom ezt Maroslelére változtatta

 – jegyezte meg. Azt is elmondta, hogy a kereszt jelképe annak is, hogy szükség van az összefogásra és keresztény kultúránk, nemzeti hagyományaink megóvására.

A keresztet Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök szentelte meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában