Helyi közélet

2023.06.15. 11:21

Lőkiképzési szakmai nap a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában

Szakmai tudással, pedagógiai érzékkel, gyakorlati tapasztalattal rendelkező kiképzők felkészítését szolgálta az a lőkiképzési szakmai nap, amelyet az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár rendezett a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós-laktanyában, június 14-én, szerdán.

delmagyar.hu

Forrás: honvedelem.hu

Ez a lőkiképzés olyan, újszerű megközelítési módszer, amely a hatályos szabályzók figyelembevételével, hatékonyan, új kiképzéstechnikai eszközöket felhasználva, a lehető legrövidebb idő alatt teszi lehetővé a katonák alap fegyverkezelésének, lőkészségének kialakítását, fejlesztését – ezekkel a szavakkal foglalta össze Molnár Zsolt ezredes, a szervező MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár parancsnoka a most debütáló oktatási technológia lényegét. A dandárparancsnok emlékeztetett arra: dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke feladatszabása alapján növelni kell a kiképzett harcoló katonák létszámát, a harcoló alapegységeket pedig a kor színvonalának megfelelően úgy kell felkészíteni, hogy reagálni tudjanak a különböző valós kihívásokra.

Szent-Imrey Dávid őrnagy, az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár 2. zászlóaljának parancsnok-helyettese általános tájékoztatójában rámutatott, hogy növelni kell a katonák fegyverkezelési jártasságát, a lőkészséget; továbbá minél több, megfelelő szakmai tudással rendelkező kiképzőre van szükség. Hozzátette: az innovatív technológiák – elsődlegesen a lőszimulátor beépítése – forradalmat hozhatnak a lőkiképzésbe.

A zászlóalj parancsnok-helyettes felidézte: nyolcnapos alapkiképzést szerveztek a kiképzőknek, amelynek elsődleges célja az alap fegyverkezelési eljárások elsajátítása és elmélyítése volt. „A szárazon begyakorolt fogások gyakorlása lőszimulátoron folytatódott. A képzési napok elméleti teszttel kezdődtek, majd minden képzési modul (pisztoly, gépkarabély) lövészettel zárult, és mivel a kiképzők képzése volt a cél, a minőség magas szinten tartása érdekében a tizennyolc fős induló létszámból végül tizenkét fő lőhetett” – tette hozzá. A kiképzők vizsgafeladattal zárult felkészítése számos tapasztalatot hozott magával. Ezek egyike, hogy a lőszimulátor alkalmazása jelentős lőtéri időt és lőszert takarított meg.

A lőszimulátoros gyakorlás után szinte minimálisra csökkent a fegyverkezelési hibák száma, miközben az alkalmazott technika élvezetesebbé tette a kiképzést, a katonák motiváltabbá, ezáltal a képzés pedig hatékonyabbá vált

 – mondta Szent-Imrey Dávid őrnagy. 

A kifejlesztett, innovatívnak és költségkímélőnek számító lövészszakmai képzésmódszer ismertetése után a résztvevő állomány először lőszer nélkül, majd lézeres lőszimulátor alkalmazásával – éles fegyverekkel, lézerlőszerrel – gyakorolták a fegyverkezelést. A négy foglalkozási elemből álló szakmai rendezvény előkészítő lőgyakorlattal és bemutatóval egybekötött konzultációval zárult. A szervezők bíznak benne, hogy az új szemléletű megközelítést a jövőben szélesebb körben is alkalmazhatják.

A szárazföldi alakulatok kiképzéssel foglalkozó szakemberei és vezénylőzászlósai megfigyelőként vettek részt a programon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában