Ismét megrendezik a Vásárhelyi Ízök Fesztiválját

2023.08.15. 08:40

Bátor, ki fakanállal harcol

Új ízekkel megbolondított klasszikus ételek is rotyoghatnak ismét a szeptember elején rendezendő XI. Vásárhelyi Ízök Fesztiválján. Tavaly harminc étellel versenyzett húsz lelkes csapat. Már várják az idei jelentkezőket.

Tábori Szilvia

A hagyományos ételek mellett egyre többen kísérleteznek új ízekkel. Archív fotó: Tábori Szilvia

Tavaly húsz csapat mintegy harminc étellel versenyzett a Vásárhelyi Ízök Fesztiválján, amelyet különleges szándékkal rendeznek meg évről évre. Azon túl, hogy felidézik a vásárhelyi és környéki hagyományos ételeket, olyan újdonságokat keresnek, amelyek csakis erre a régióra jellemzők. Idén szeptember 9-én, ezúttal a Kossuth térre várják az érdeklődőket.

Zsűrizéskor sokféle szempont számít: a felkészültség, az alapanyagok, a választott konyhatechnika, az étel történetének ismerete is hangsúlyos szempont értékeléskor. Hasonlóan fontos a vizuális élmény, a tálalás minősége, vagy a köret és a főétel aránya például. A legfontosabb mégis az íz, az étel állaga és az, milyen hatást vált ki a zsűritagokból.

Korábban Benkő László, a zsűri egyik tagjaként azt nyilatkozta: lassú átalakulást tapasztalható a vásárhelyi ízekben. Míg továbbra is főként a hagyományok, a felmenőktől örökölt ízek dominálnak, egyre többen új árnyalatokkal, ízekkel, leheletnyi finomításokkal hangolják újra a klasszikus ízeket. Ettől lesznek ezek az ételek nagyon különlegesek. Ezt nekik, szervezőknek is izgalmas inspiráció nyomon követni. Tavaly volt egyebek mellett racka húsból készült főétel, marhapata paprikás, valamint savanyú uborkával, vargánya gombával, tejszínnel bolondított bárány ragu Stroganoff-módra.

Szeptember 9-én, szombaton kiderül, az ízmesterek hogyan hangolták újra a klasszikus ízeket. A jelentkezéseket szeptember 7-éig fogadják a szervezők. Az ehhez szükséges papíralapú jelentkezési lap elérhető a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ honlapján, a közösségi oldalán, illetve lehet kérni az intézményben is. Nevezési díj nincs.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában