Előny lehet a munkaerőpiacon a duális képzés

2023.08.02. 09:30

Egyre több diák dolgozik gyakornokként

Az SZTE Mezőgazdasági Kar leendő elsőéves hallgatói már jelentkezhetnek a duális képzési formára. A motivált hallgatók tanulmányaik mellett egy kiválasztott partnercégnél dolgozhatnak gyakornokként.

Tábori Szilvia

Hupuczi Júlia szerint a duális képzéshez motivált hallgatókra van szükség. Fotó: SZTE MGK

A duális képzés a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának mind a négy alapképzési szakán választható nappali tagozaton. Most kezdődik a jelentkezési időszak. Hupuczi Júlia, általános dékánhelyettes, duális képzési koordinátor az hangsúlyozta: a duális képzés a teljes tanulmányi időre szól, tehát hét féléven keresztül a Mezőgazdasági Kar egyetemi hallgatója a választott partnercégnél tölti gyakorlatát. Így már friss diplomásként 3 és fél éves munkatapasztalata lehet.

 A diáknak a kiválasztott partnercégnél egy munkahelyi beszélgetésen is meg kell felelnie, ezután kezdheti meg tanulmányait ebben a képzési formában. 

Augusztusban és szeptemberben kötik meg a szerződéseket, ezért Hupuczi Júlia arra kérte a felvett hallgatóikat, hogy a kar honlapján megtalálható elérhetőségeken vegyék fel a kapcsolatot velük, így segíthetnek megtalálni a megfelelő vállalati partnert. Hozzátette, a duális képzéshez motivált diákokra van szükség, akik vállalják, hogy egyetemi tanulmányaik mellett plusz gyakorlati képzésen vesznek részt vállalati környezetben. Mindezért a teljes képzési idő alatt havi fix ösztöndíjat kapnak, amely a mindenkori minimálbér 65 százaléka. 

Az első teljesített félév után is van lehetőség duális képzési formára váltani. Jellemzően a nappali képzésben, alapképzési szakon tanuló hallgatók mintegy 10-12 százaléka választja ezt a képzési formát.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában