Szegedi hírek

2023.08.20. 14:25

Kenyérszenteléssel ünnepeltek a kereszténydemokraták - Galéria

Suki Zoltán

Kenyérszenteléssel és halászléfőzéssel ünnepeltek. Fotó: Gémes Sándor

Nem messze a Tisza-parttól, a Betyárok tanyáján tartotta Szegeden augusztus 20-i megemlékezését a KDNP Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezete. Haág Zalán, a KDNP szegedi frakcióvezetője elmondta, hogy ellenzéki oldalról gyakran elhangzik, hogy Szent István a nyugatot választotta. A frakcióvezető szerint viszont nyilvánvaló, hogy nem azt a nyugatot választotta, amelyet az ellenzék most szeretne. Hiszen Szent István nem akarta senki hűbéresévé tenni Magyarországot, ahogy azt most a baloldali politikai erők szeretnék. 

Haág Zalán hozzátette, hogy az ellenzékiek sokszor úgy viselkednek, mintha az Európai Unió, és a NATO cél lenne, ahova meg kell érkezni. Szerinte azonban Magyarország létezett az Európai Unió és a NATO előtt is, ahogy létezik majd akkor is, amikor ezek a szervezetek már nem. Hozzátette, hogy a magyar érdekeket jelenleg egyetlen pártszövetség, a Fidesz és a KDNP képviseli, a többi politikai erő kiszolgáltatottá tenné az országot.

A rendezvényen felszólalt a KDNP Csongrád-Csanád Vármegyei elnöke is. Polner Eörs is a szuverén Magyarország megteremtéséről beszélt a nemzeti ünnep kapcsán. Emlékeztetett, hogy Szent István nem volt könnyű helyzetben akkor, amikor végül is győzött, és elkezdte felépíteni az országot. Polner Eörs hozzátette, hogy Magyarország sosem tudott a nagyhatalmak előtt meghajolni, és a mostani magyar kormány jó külpolitikát folytat.

A rendezvényen több bográcsban is halászlé főtt, és kenyeret is sütöttek. Ezek kora délutánra lettek kész, és az ételeket Fazakas Attila plébános szentelte meg. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában