Fehér Zsolt és Horváth József 1 óra 12 perc 5 másodperc alatt készítették el a sírgödröt

2023.09.11. 18:10

Második lett a sírásó versenyen a Kegyeleti Kft. csapata

Második helyezett lett a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. csapata a VI. Országos Sírásó Versenyen. A Fehér Zsolt és Horváth József alkotta csapat 1 óra 12 perc 5 másodperc alatt ásta ki a 2 méter hosszú, 80 centiméter széles, 1,6 méter mély sírgödröt. A kemény föld nem könnyítette meg a helyzetüket.

Kovács Erika

A Csongrád-Csanád vármegyei sírásók a második helyen végeztek. Fotó: MTFE

Nyíregyházán rendezte meg a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesülete (MTFE) a VI. Országos Sírásó Versenyt, aminek az Északi temető egyik nyughelyektől távol eső parcellája adott otthont. Összesen 16 csapat nevezett a szakma legjobbjainak megmérettetésére. 

Fotó: MTFE

Az előzetes tudakozódásból már kiderült, hogy a nyíregyházi föld igencsak kötöttnek ígérkezik. A rajt után már az első ásónyomokból is látni lehetett, most nem porzik majd a talaj. A kötött talaj végtelenül megnehezítette az ásást, illetve a sokat tapasztalt kollégák is nehéz versenyt ígértek

 – tudtuk meg Varga Györgytől, a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. ügyvezetőjétől, aki egy szurkolócsapattal maga is elkísérte a vármegyét képviselő versenyzőket Nyíregyházára.

Fotó: MTFE

A csapatoknak egy 2 méter hosszú, 80 centiméter széles, 1,6 méter mély sírgödröt kellett minél gyorsabban, maximum 2 óra alatt kiásniuk. 

A mi csapatunk lendületesen, de erőbeosztással állt neki munkának és 1 óra 12 perc 5 másodperc alatt küzdöttek meg a tömör talajjal. A mérethelyes sírgödröt a második legjobb időeredménnyel készítették el. Nagyon büszkék vagyunk rájuk! 

– mondta Varga György.

A sírásó versenyt egy hajdúböszörményi csapat, a Paraklétosz 1. csapata nyerte, 52 perc 16 másodperccel, tagjai Kiss László és Nagy Róbert. A második helyen a Csongrád Megyei Kegyeleti Kft. munkatársai, Fehér Zsolt és Horváth József, végeztek 1 óra 12 perc 5 másodperccel. A harmadik a Paraklétosz 3. csapata, Fülep Barnabás és Paska János lett, ők 1 óra 15 perc 18 másodperc alatt készítették el a sírgödröt. 

Fotó: MTFE

Varga Györgytől megtudtuk, a homokháti csapat egyik tagja, Horváth József 1990 óta dolgozik a cégnél, Fehér Zsolt pedig ugyan még csak néhány éve, de tavaly már szerzett versenytapasztalatot. A két versenyző együtt dolgozik, úgyhogy jól összeszokott párosként ástak Nyíregyházán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában