Rongálás és felelősség

Nemrég részt vettem egy sajtótájékoztatón, amelyen Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester bejelentette, hogy megkezdődik a szegedi rakpart felújításának első üteme. Megtörténik a graffitimentesítés is, amelynek költsége 5,8 millió forint.

Azóta is ízlelgetem ezt az összeget. Olyannyira, hogy a minap két munka között elszaladtam megnézni az árvízi emlékmű és a Boszorkány-sziget közötti partfal szakaszt. Ritkán járok arra, így az újdonság varázsával hatott rám a látvány. 

Emlékszem, tinédzser koromban még volt ott egy-két graffiti, amelyek alkotói előtt kortársaimmal kalapot emeltünk magunkban. Látszott, hogy művészi igénnyel készültek. Persze a partfal akkor sem volt legális vászon, ám kétségkívül nyújtott esztétikai élményt. De élénken emlékszem a kedvenc feliratomra is, amely úgy hiszem, az Aranycsapat szobrának környékén volt olvasható: „Isten halott – mondta Nietzsche. Nietzsche halott – mondta Isten”. Mindig megmosolyogtatott. 

Ami viszont most látható a partfalon, az se nem esztétikus, se nem szellemes. Krikszkrakszok, obszcén kifejezések és már első osztályban is szégyen számba menő figurális ábrázolások csúfítják.

Két térfigyelő kamerát is felfedeztem az említett szakaszon. Rendszeresen beszámolunk lapunkban bűncselekményekről, és felötlött bennem, hogy milyen hasznos lenne, ha időről időre tájékoztathatnánk a nyakon csípett rongálók felelősségre vonásáról is. Akik tönkreteszik a frissen festett házfalakat, összemocskolják a köztéri padokat vagy éppen a Széchenyi téren a Vásárhelyi Pál emlékmű csónakját. Az említett partszakaszon néhány keresztnév már adott, egy-kettőt dátummal is elláttak. Szandra és Zoli például szeptember 26-án érezte szükségét annak, hogy egy firkával kürtöljék világgá egymás iránti érzelmeiket. Kíváncsi lennék, hogy lobogó szerelmük kitartana-e az 5,8 milliós számla láttán. Ha nekik kellene kifizetni, talán kevésbé dundin kunkorodnának a neveiket körülölelő szívecskék. Talán legközelebb spórolnának a festékkel.