2023.10.07. 14:40
Összefogtak a civilek a lepusztult kastélyért
Egyesületet alapítottak Kiszomboron azok a civilek, akik az önkormányzattal együttműködve tenni szeretnének az ottani Rónay-kastély állagának megóvásáért. A lepusztult állapotában is fenséges épület teljes felújítása, hasznosítása persze még várat magára.
A kastély valaha a falu központjának ékessége volt – ma, romos állapotában is szép. Archív Fotó: Szabó Imre
A napokban 18 fővel megalakult az Összefogás a Kiszombori Rónay-kastélyért Egyesület
– tájékoztatta lapunkat az egyik szervező, alapító, Csanádi Ferenc. Az ötletet az adta a pártoktól és politikától mentes civil lokálpatrióta egyesület életre hívásához, hogy hónapok óta zajlik a kastély környezetének apróbb rendbetétele, és a munkához már eddig is nagyon sok helybeli csatlakozott.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/10/xDx5vbi2Wi4DB1Pwpa84cvAaxZUg0BNUKtgaHHCgvxg/fit/1200/782/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U0NTE2ODVjNzk5NjQ4NWE5ZjU3ZGVjNjQ3MDI4ZDNj.jpg)
Évek óta takarítják önkéntesek a tornyot, hogy az látogatható legyen. Ugyanezt szeretnénk a pincével is elérni, valamint a kastély több elemével
– mondta Csanádi.
Az 1859-ben épült Rónay-kastély eredetileg a Trieszt melletti Miramare-i császári rezidencia mintájára készült el a zombori földbirtokos família kérésére. Romantikus stílusú, nagy belmagasságú terekkel, nyugati rövid oldalán háromszintes, bástyaszerű toronnyal rendelkezik. Tiszta időben nagyon messzire, akár Temesvárig is el lehet onnan látni. A II. világháborút követően államosított ingatlan többek között hagymaraktárként is üzemelt, ebből a célból barbár módon átépítették – legutóbb zsákvarró üzem működött benne. A rendszerváltást követően a településhez került. Hasznosítására sokféle elképzelés született, eddig azonban mindegyik hamvába halt.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/10/vbvR407fQe3SSZ64jFbDHo2v41EVFYXwit96JGbsl4w/fit/960/615/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E5NDJjMjk3MTRiMzQ4OTA5MjM3MmE3OWNhYjY1Mjg4.jpg)
Természetesen az egyesület sem erre vállalkozik, ám céljait úgy szeretné megvalósítani, hogy az önkormányzat, mint az épület tulajdonosa, segítséget és partnert lásson bennük.
Közös a cél, és a falunak is egyre szűkösebb a lehetősége, ha csak a kastély környezetének folyamatos karbantartását vesszük is figyelembe, hiszen egyre kevesebb a közmunkás, a feladat pedig nagyon sok
– mondta Csanádi Ferenc. Éppen ezért először is együttműködési megállapodást szeretnének kötni az önkormányzattal, majd ennek megfelelően folytatnák az önkéntes munkát.
![](https://cdn.delmagyar.hu/2023/10/_ff52c61Qkevj0Hlr1caAElgeca8oIgvHaSmdp2vHGE/fit/1200/797/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ViMjA3OTQyOTBmMDQxYmQ5ODU1ZmQ2Mzk0ZmMwNWMy.jpg)