Jegyzet

2024.02.11. 18:25

Normális

Gidró Kriszta

Úgy tűnik, nagyjából mostanra minden visszaállt a covid előtti normális kerékvágásba. Legalábbis remélem, hogy már nem sok esemény lesz, amelyről úgy kezdjük a tudósítást, hogy több év kihagyás után rendezték meg újra. Legutóbb a Korábban Ékeztem Alapítvány színházzal közös farsangi mulatságáról írtuk ezt. Valószínűleg tényleg ez volt az utolsó ilyen rendezvény, ami persze nem is csoda, a koraszülött gyermekeket tavaly ilyenkor még én sem engedtem volna össze ekkora tömegben zárt helyen.

De tényleg úgy tűnik, hogy minden visszaáll a covid előtti helyzetbe. Tapasztalataim szerint már csak nagyon kevesen vannak, akik egyből kezet mosnak, amint megérkeznek valahova, akik nem viszik közösségbe a gyereküket, ha köhögnek, tüsszögnek, vagy folyik az orruk, sőt, ők maguk is otthon maradnak. Egyre kevesebben veszik komolyan a néhány orvosi rendelőben újra kitett táblát, miszerint az orrot és a szájat eltakaró maszk viselése kötelező.

Pedig az a helyzet, hogy ezek az intézkedések nemcsak a covid megelőzését segítették, például az influenza (és más vírusok) még mindig ugyanazzal a módszerrel terjed. És ahol gyerek van a családban, ott egy szülő több hétre is ki tud esni a munkából. Pláne, ha több gyerek is van.

Szóval attól, hogy a covid már csak náthaszerű tüneteket okoz, ugyanúgy odafigyelhetnénk egymásra, és például mossunk kezet, ha megérkezünk valahova, vagy továbbra se a tenyerünkbe tüsszentsünk, hanem a könyökhajlatunkba. Ha pedig valahova ki van írva, hogy maszk viselése kötelező, ne feltételezzük azt, hogy ez csak egy kint felejtett felirat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában