Helyi közélet

2024.02.16. 17:00

Új forgalmi rend a Hagymatikumnál

Pénteken újra megnyitották azokat az útszakaszokat Makón, amelyeket a Hagymatikumnál zajló építkezés miatt le kellett zárni 2021 májusában. A várhatóan megnövekedő forgalom miatt újragondolták a fürdő körüli közlekedést – hangzott el az új helyzetet bemutató sajtótájékoztatón.

Szabó Imre

– Befejeződött a Hagymatikum összesen mintegy 12 milliárdos kormányzati támogatással indult bővítése

 – indokolta a közlekedés újraindítását a fürdő körül Farkas Éva Erzsébet. A polgármester köszönetet mondott a makóiaknak azért, hogy az építkezés miatti átmeneti kellemetlenségeket türelemmel viselték.

Az új autós forgalmi rendet Neparáczki László alezredes, a Makói Rendőrkapitányság közlekedési osztályának vezetője mutatta be. Ezek lényege, hogy a Teleki László utcán a kétirányú közlekedés visszaáll; ez ráadásul védett út lett, ezért a kereszteződésben a Szép utca, illetve a Makovecz tér felől érkezőknek elsőbbséget kell adniuk. A Makovecz tér egyirányú lett, azaz behajtani csak a Csanád vezér tér felől, távozni pedig csak a Szép utca felé lehet. Ettől a korábbi fennakadások remélhetőleg megszűnnek és az autók a nagyobb parkolók – Szent János téri, Hollósy Kornélia utcai – felé terelődnek. A Bérpalota hátsó bejáratát az ott lakók továbbra is használhatják, viszont tilos ott megállni, parkolni.

Neparáczki a Délmagyarország kérdésére válaszolva azt mondta, az új rend megszokásához a sofőrök kapnak türelmi időt, a rendőrök nem fognak azonnal bírságolni. A polgármester pedig azt közölte, hogy az új fürdőrészleg nyitásáig nem csak az épület közvetlen környezete, de a környező épületek Hagymatikumra néző homlokzata is megszépül, illetve hogy a közelben új parkolók nyílnak. Mágori András városüzemelési tanácsnok hozzátetette, hamarosan megvalósul két, a Hagymatikumot érintő ötlete. Így lesz buszmegálló a fürdő közelében – a pontos helyet hamarosan kijelölik –, a Hollósy Kornélia utcai parkolóra pedig nagy méretű információs tábla hívja majd fel a figyelmet a bejáratnál. Ezen azt is feltüntetik, onnan milyen messze van az épületegyüttes két bejárata.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában